Horgasznapijegy.hu

Halfaj: Fehér busa

  • Hármas-Körös 12-91,3 fkm-ig (a Sebes- és a Kettős-Körös összefolyásától a Szelevény község határában lévő gátőrházig)

    Hazai viszonylatban tekintélyes folyó, víztömege a Körös-Berettyó vízrendszer összes elemét egyesíti. Útja a Kettős-, és Sebes-Körös egyesülésével Békés megye északi térségében veszi kezdetét, majd Jász-Nagykun-Szolnok megyét érintve Csongrádban, a megye névadó településénél fejezi be útját a Tiszába futva. Vonalát vadregényes, néhol akár 1-1,5 km széles, kaszálókkal és főként fűz- és nyár erdőkkel tarkított hullámtér kíséri, ahol kubikgödrök sorával és számos mentetlen, úgynevezett szentély-típusú holtággal találkozhatunk. A hármas-körösi hullámtér a Körös–Maros Nemzeti Park részterülete, amelyre természetvédelmi előírások vonatkoznak.

    A gátakon kívüli mentetlen oldalon több tucat holtág sorakozik, melyek a folyó egykori kanyarulataiként a 19. századi vízrendezésekkor kerültek leválasztásra. Ezeknek a holtágaknak a gáton belül lévő mentetlen részeire esetenként nem egyforma természetvédelmi-horgászati szabályok vonatkozhatnak.

    A Hármas-Körös jellegzetes vonalát a mesterséges átmetszések és a természetes kanyarulatok váltakozásának folyamatos ismétlődése adja, és bár az igazán legendás horgászhelyszínek ezen utóbbiakhoz köthetőek, vannak egyneműbb (egyenes) szakaszok is, amelyek szintén frekventáltak a horgászok körében (Félhalom, illetve Békésszentandrás térsége).

    A Hármas-Köröst igen markáns módon osztja ketté a békésszentandrási duzzasztó. A duzzasztáskor általában 4-4,5 méter küszöbszintet adó vízlépcső a folyót egy szélesebb, mélyebb, lassabban mozgó felsővízre és egy meredek, magas partfalú, keskenyebb mederben siető alsóvízre választja. Ez a különbözőség a horgászatban leginkább a technikák alsó-, illetve felsővízhez való adoptálásában mutatkozik meg (szereléksúlyozás, etetési stratégiák, stb.).

    A horgásztapasztalat kevés eltérést tart számon a halállomány általános alvízi-felvízi faji összetételét illetően, de egyes esetekben (időszakokban) ez jelentős különbséget mutathat az állománynagyságokban. Összességében azonban mindkét területről elmondható, hogy igazi nagyhalas víz, remek élőhelyi adottságokkal, ahol igazi vadvízi halak fogására lehet számítani manapság is.

  • Hármas-Körös folyó a a Hortobágy-Berettyó gyomához közelebb eső betorkollásától (árvízkapu-ág) lefele az Aranyosi-holtág betorkollásáig

    Hazai viszonylatban tekintélyes folyó, víztömege a Körös-Berettyó vízrendszer összes elemét egyesíti. Útja a Kettős-, és Sebes-Körös egyesülésével Békés megye északi térségében veszi kezdetét, majd Jász-Nagykun-Szolnok megyét érintve Csongrádban, a megye névadó településénél fejezi be útját a Tiszába futva. Vonalát vadregényes, néhol akár 1-1,5 km széles, kaszálókkal és főként fűz- és nyár erdőkkel tarkított hullámtér kíséri, ahol kubikgödrök sorával és számos mentetlen, úgynevezett szentély-típusú holtággal találkozhatunk. A hármas-körösi hullámtér a Körös–Maros Nemzeti Park részterülete, amelyre természetvédelmi előírások vonatkoznak.

    A gátakon kívüli mentetlen oldalon több tucat holtág sorakozik, melyek a folyó egykori kanyarulataiként a 19. századi vízrendezésekkor kerültek leválasztásra. Ezeknek a holtágaknak a gáton belül lévő mentetlen részeire esetenként nem egyforma természetvédelmi-horgászati szabályok vonatkozhatnak.

    A Hármas-Körös jellegzetes vonalát a mesterséges átmetszések és a természetes kanyarulatok váltakozásának folyamatos ismétlődése adja, és bár az igazán legendás horgászhelyszínek ezen utóbbiakhoz köthetőek, vannak egyneműbb (egyenes) szakaszok is, amelyek szintén frekventáltak a horgászok körében (Félhalom, illetve Békésszentandrás térsége).

    A Hármas-Köröst igen markáns módon osztja ketté a békésszentandrási duzzasztó. A duzzasztáskor általában 4-4,5 méter küszöbszintet adó vízlépcső a folyót egy szélesebb, mélyebb, lassabban mozgó felsővízre és egy meredek, magas partfalú, keskenyebb mederben siető alsóvízre választja. Ez a különbözőség a horgászatban leginkább a technikák alsó-, illetve felsővízhez való adoptálásában mutatkozik meg (szereléksúlyozás, etetési stratégiák, stb.).

    A horgásztapasztalat kevés eltérést tart számon a halállomány általános alvízi-felvízi faji összetételét illetően, de egyes esetekben (időszakokban) ez jelentős különbséget mutathat az állománynagyságokban. Összességében azonban mindkét területről elmondható, hogy igazi nagyhalas víz, remek élőhelyi adottságokkal, ahol igazi vadvízi halak fogására lehet számítani manapság is.

  • Hunyai homokbányató

    3 ha területű homokbányató. Fogható halfajok: ponty, amur, harcsa, süllő, busa, keszegfélék, ezüstkárász. Törpeharcsa mentes víz.

  • Hortobágy-Berettyó folyó a Hamvas-főcsatorna szivattyúház ágának folyásirány szerinti bal partjától, 59,9 fkm-től az 54,8 fkm-ig

    A Hortobágy-Berettyó a 19. századi vízszabályozásokig ős Berettyó folyóként szakadt ki Bucsa térségében a Nagy-sárrét óriási mocsárvilágából, amelyet részben maga táplált a nagy területeken szétterülő vizével. Vízrendezéskor a Nagy-sárrétbe Bakonszegnél vesző medrét mesterséges csatornával délnyugatnak vezették a Sebes-Körös felé (mai Berettyó folyó), így a Sárrét másik végén kilépő mederben, a „túlfolyón”, lecsapolhatóvá vált a lápvilág vize.

    A mocsár kiszárítása után a Berettyó Nagy-sárrétből kivezető, saját víz nélkül maradó medrébe az Észak-Alföld nyugati medencéjének vizeit kapcsolták be, legjelentősebbként az egykor szintén körösi Sárréteket is tápláló Hortobágy folyót, amely ma a Keleti-főcsatorna kiágazásaként indul Tiszavasváritól tiszai vízzel dél felé. Az összességében így 167,3 km hosszú vízfolyás alsó, a hármas-körösi torkolattól a Villogó-főcsatorna Ecsegfalva feletti kiágazásáig húzódó szakaszát hívjuk Hortobágy-Berettyó folyónak, innen a Karcag-Püspökladány felett lévő ágotai vészelzáró zsilipig Hortobágy-Berettyó főcsatorna, Ágota halomtól felfelé pedig, mint Hortobágy folyó.

    A Hortobágy-Berettyó vízrendszer ma tulajdonképpen egy mesterséges, bonyolult vízgazdálkodási rendszerű vízfolyás, amelynek csupán alsó, Bucsa, Ecsegfalva, Túrkeve térségi szakaszán találhatóak meg az egykori Berettyó kanyarulatok. Ezek az ősi, több mint harminc kilométert meanderező folyóhurkok az általuk közrefogott hullámtéri területekkel együtt a Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai-Ecsegi pusztáinak részeként természeti, turisztikai szempontból kiemelt értékei az alföldi tájnak.

    Zömében mesterséges jellege ellenére a Hortobágy-Berettyó – az általában lassan áramló, nyáron sokszor pangó folyó vizű kanyarulatainak, illetve a Mezőtúr térségi hullámtéri kiöntéseknek köszönhetően – gazdag halfaunával rendelkezik. Az élőhely adottságainak megfelelően azonban inkább az olyan, lassúbb folyást és állóvízi körülményeket kedvelő vagy ahhoz jól alkalmazkodó fajok érzik jól magukat, mint a ponty, az amur, a kárász, a csuka, bizonyos keszegfélék, illetve egyes szakaszon a süllő és a harcsa.

    Horgászati szempontból – természeti és tájképi értékeiket is tekintve – így mindenképpen az alsóbb szakaszok biztosítanak kedvezőbb rekreációs lehetőséget a felsőbb szakaszokkal szemben.

  • Hortobágy-Berettyó folyó a Nagykunsági-öntöző főcsatorna betorkollásától lefele a Hármas-Körösbe torkollásig

    A Hortobágy-Berettyó a 19. századi vízszabályozásokig ős Berettyó folyóként szakadt ki Bucsa térségében a Nagy-sárrét óriási mocsárvilágából, amelyet részben maga táplált a nagy területeken szétterülő vizével. Vízrendezéskor a Nagy-sárrétbe Bakonszegnél vesző medrét mesterséges csatornával délnyugatnak vezették a Sebes-Körös felé (mai Berettyó folyó), így a Sárrét másik végén kilépő mederben, a „túlfolyón”, lecsapolhatóvá vált a lápvilág vize.

    A mocsár kiszárítása után a Berettyó Nagy-sárrétből kivezető, saját víz nélkül maradó medrébe az Észak-Alföld nyugati medencéjének vizeit kapcsolták be, legjelentősebbként az egykor szintén körösi Sárréteket is tápláló Hortobágy folyót, amely ma a Keleti-főcsatorna kiágazásaként indul Tiszavasváritól tiszai vízzel dél felé. Az összességében így 167,3 km hosszú vízfolyás alsó, a hármas-körösi torkolattól a Villogó-főcsatorna Ecsegfalva feletti kiágazásáig húzódó szakaszát hívjuk Hortobágy-Berettyó folyónak, innen a Karcag-Püspökladány felett lévő ágotai vészelzáró zsilipig Hortobágy-Berettyó főcsatorna, Ágota halomtól felfelé pedig, mint Hortobágy folyó.

    A Hortobágy-Berettyó vízrendszer ma tulajdonképpen egy mesterséges, bonyolult vízgazdálkodási rendszerű vízfolyás, amelynek csupán alsó, Bucsa, Ecsegfalva, Túrkeve térségi szakaszán találhatóak meg az egykori Berettyó kanyarulatok. Ezek az ősi, több mint harminc kilométert meanderező folyóhurkok az általuk közrefogott hullámtéri területekkel együtt a Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai-Ecsegi pusztáinak részeként természeti, turisztikai szempontból kiemelt értékei az alföldi tájnak.

    Zömében mesterséges jellege ellenére a Hortobágy-Berettyó – az általában lassan áramló, nyáron sokszor pangó folyó vizű kanyarulatainak, illetve a Mezőtúr térségi hullámtéri kiöntéseknek köszönhetően – gazdag halfaunával rendelkezik. Az élőhely adottságainak megfelelően azonban inkább az olyan, lassúbb folyást és állóvízi körülményeket kedvelő vagy ahhoz jól alkalmazkodó fajok érzik jól magukat, mint a ponty, az amur, a kárász, a csuka, bizonyos keszegfélék, illetve egyes szakaszon a süllő és a harcsa.

    Horgászati szempontból – természeti és tájképi értékeiket is tekintve – így mindenképpen az alsóbb szakaszok biztosítanak kedvezőbb rekreációs lehetőséget a felsőbb szakaszokkal szemben.

  • Hortobágy-Berettyó folyó 54,8-0 fkm közötti szakasza

    A Hortobágy-Berettyó a 19. századi vízszabályozásokig ős Berettyó folyóként szakadt ki Bucsa térségében a Nagy-sárrét óriási mocsárvilágából, amelyet részben maga táplált a nagy területeken szétterülő vizével. Vízrendezéskor a Nagy-sárrétbe Bakonszegnél vesző medrét mesterséges csatornával délnyugatnak vezették a Sebes-Körös felé (mai Berettyó folyó), így a Sárrét másik végén kilépő mederben, a „túlfolyón”, lecsapolhatóvá vált a lápvilág vize.

    A mocsár kiszárítása után a Berettyó Nagy-sárrétből kivezető, saját víz nélkül maradó medrébe az Észak-Alföld nyugati medencéjének vizeit kapcsolták be, legjelentősebbként az egykor szintén körösi Sárréteket is tápláló Hortobágy folyót, amely ma a Keleti-főcsatorna kiágazásaként indul Tiszavasváritól tiszai vízzel dél felé. Az összességében így 167,3 km hosszú vízfolyás alsó, a hármas-körösi torkolattól a Villogó-főcsatorna Ecsegfalva feletti kiágazásáig húzódó szakaszát hívjuk Hortobágy-Berettyó folyónak, innen a Karcag-Püspökladány felett lévő ágotai vészelzáró zsilipig Hortobágy-Berettyó főcsatorna, Ágota halomtól felfelé pedig, mint Hortobágy folyó.

    A Hortobágy-Berettyó vízrendszer ma tulajdonképpen egy mesterséges, bonyolult vízgazdálkodási rendszerű vízfolyás, amelynek csupán alsó, Bucsa, Ecsegfalva, Túrkeve térségi szakaszán találhatóak meg az egykori Berettyó kanyarulatok. Ezek az ősi, több mint harminc kilométert meanderező folyóhurkok az általuk közrefogott hullámtéri területekkel együtt a Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai-Ecsegi pusztáinak részeként természeti, turisztikai szempontból kiemelt értékei az alföldi tájnak.

    Zömében mesterséges jellege ellenére a Hortobágy-Berettyó – az általában lassan áramló, nyáron sokszor pangó folyó vizű kanyarulatainak, illetve a Mezőtúr térségi hullámtéri kiöntéseknek köszönhetően – gazdag halfaunával rendelkezik. Az élőhely adottságainak megfelelően azonban inkább az olyan, lassúbb folyást és állóvízi körülményeket kedvelő vagy ahhoz jól alkalmazkodó fajok érzik jól magukat, mint a ponty, az amur, a kárász, a csuka, bizonyos keszegfélék, illetve egyes szakaszon a süllő és a harcsa.

    Horgászati szempontból – természeti és tájképi értékeiket is tekintve – így mindenképpen az alsóbb szakaszok biztosítanak kedvezőbb rekreációs lehetőséget a felsőbb szakaszokkal szemben.

  • Gyulai homokbányató (Munkácsy tó)

    Több mint húsz évvel ezelőtt, 1986-ban alakult meg a Munkácsy Horgász Egyesület (MHE) azzal a céllal, hogy igényes szórakozási lehetőséget biztosítson a környék horgászainak egy szervezett és összehangoltan működő horgász szervezet keretein belül.

    Az egyesület célja: a horgászat törvényes feltételeit vállaló tagjai horgászérdekeinek képviselete, az egyesületi tagságból származó jogok érvényesítése és kedvező horgászlehetőségek biztosítása, folyamatos bővítése valamint a horgászsport fejlesztése, népszerűsítése.

    Szervezetünk megalakulásától kezdve az MHE {alapszabályában} rögzítettek szerint dolgozik és az 1946 óta létező {MOHOSZ} (Magyar Országos Horgász Szövetség) és a {KHESZ} (Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége) hivatalosan bejegyzett tagegyesületeként tevékenykedik.

    Kérjük tagjainkat és minden kedves látogatónkat {fegyelmi szabályzatunk}, {rendszabályaink}, valamint az általános {Horgászati-halászati törvény} és a horgászetika szabályainak követésére és tiszteletben tartására.

    Horgászvizünk
    A MUNKÁCSY TÓRÓL…
    A szervezet hivatalos horgászvize – a {Munkácsy-tó} – a Gyula I. bányatelek elnevezésű homokbányászati céllal, a Munkácsy MgTsz. által létrehozott {bányató} (14 ha) (+ 4 ha környező partszakasz), mely Gyula városától hét kilométerre fekszik dél felé, közvetlenül az Elek város felé vezető műút mellett. A horgászvíz jelentős vonzáskörrel rendelkezik, tagjaink egész Békés megye területéről megtalálják itt szórakozási lehetőségeiket.

    A tóban a kezdetek óta aktív halgazdálkodás folyik, rendszeres telepítésekkel, így a természetes szaporulattal együtt a tó {halállománya} igen jelentős, melyek közül is – nagy számukat tekintve – a pontyfélék uralják a vizet. A rengeteg pontyféle mellett jellemzően nagy sokféleséggel más halfajok is jelen vannak a tóban, így lehetősége nyílhat minden itt horgászónak a legváltozatosabb horgásztechnikák kipróbálására, finomítására: a nagyszámú békés hal mellett igen sok ragadozó is jelen van (harcsa, csuka, sügér, süllő), valamint néhány ritkább faj is megtalálható itt. A Munkácsy-tavi halak horgászati tilalmi időszakai (a rövid ideiglenes tilalmi szakaszokon kívül, pl. telepítések után) és méretkorlátozásai az országos minta szerint alakulnak.

    Az alapításkor csupán 37 fős tömörülés mára a kétszáz főt is meghaladó tagszámú horgász egyesületté fejlődött. Az egyesület fontos feladatának tekinti az utánpótlás, az újabb és újabb horgászgenerációk felnevelését, szakmai támogatását, versenylehetőségeinek biztosítását, mivel alapvetően fontosnak tartjuk a horgászmozgalom hagyományainak megőrzését és továbbvitelét. Az egyesület folyamatosan szervez {horgászversenyeket} a tavon.

    Amennyiben felkeltettük érdeklődését, látogasson el hozzánk, győződjön meg személyesen a honlapon leírtakról, a horgászati-, pihenési lehetőségekről, legyen visszatérő vendégünk!

  • Fekete-Körös folyó teljes magyarországi szakasza

    A Fekete-Körös Romániában, a Bihar hegységben ered több forráspatak, a Bój, a Kristyóri, a Brihanyi, a Krimpanyanka, a Pojánai, a Petrószi, és a Vaskoh feletti rézbányai barlangból eredő főág egyesülésével. Jobb oldalról a Köves-Körös, a Királyerdõ lejtőinek vizeit gyűjtő Rossia, a Vida és Tapa összefolyásával a Hollódi és a Gyepes- Görbedi patakok egy ágát gyűjti össze. Balról a Béli hegység észak-keleti oldaláról lefutó vizek, dél-nyugati oldalról a Bél, a Sártos, a Kalacsa, és ezek összefolyásával a Tőz patak torkollik a Fekete- Körösbe. A Tőzre Bokszegnél, a kisebb mellékvizekre a Béli hegység nyugati lábánál kisebb vízvisszatartó tározók, mellékcsatornák létesültek. Belényesnél, majd Szent-Miklósnál a hegységből az Alföldre kilépve Tenke, Tamásda érintésével kanyargós medrében nyugati irányt követve Antnál lépi át a román-magyar határt.

    Ez a több mint negyven éve horgászszövetségi hasznosításban lévő folyó nem csak tájképi- hanem horgászati szempontból is felettébb hívogató eleme a vízrendszernek. Hazai 20,5 kilométeres szakasza a Körös-vidék azon élővízi területei közé tartozik, amelyek leginkább megőrizték vízszabályozások előtti időket idéző „hangulatukat”. A partját kísérő erdőterületek, a kanyargós mederbe csúszott fák, a homokfelrakódások vadregénye meglódítják a horgászfantáziát, amelyhez idilli keretet a tiszta időben kelet felől felsejlő forrásterületek kékes hegyvonulatai adnak.

    Aki kicsit jobban szemügyre veszi ezt a folyót, az rögtön megállapíthatja, hogy páratlan élőhelyi adottságokkal rendelkezik. Sok a kanyarulat – túlnyomórészt kövezettek –, Gyula-Városerdő felett rengeteg az akadó, a medertalaj márgás-homokos és Sarkad térségéig – a kettős-körösi duzzasztóhatás ellenére – még a nyáron is kifejezetten élénk tud maradni a víz sodrása.

    A Fekete-Körös alapvetően egy gyors víz, ám ezt a jellegét a rendszerint áprilisban üzembe álló békési duzzasztó karakteresen átformálja. A Kettős-Körös vízlépcsője a Fekete-Körösön egészen a Gyula-városerdei térség fölé nyúlva érezteti hatását, aminek egyik legszembetűnőbb következménye, hogy míg a Fekete-Körös a határzónában még egy szűk, homokfelrakódásos mederben siető kifejezetten sebes víz – még duzzasztási időszakban is –, addig alig 10-15 kilométerrel lejjebb a Fehér-Körössel történő egyesülés közelében már egy jóval lassabb, nyáron már-már szinte álló jelleget öltő, kanyarbelsőkre kiöntő/szétterülő víztestté válik.

    Ezek a körülmények számos halfaj számára jelentenek ideális élőhelyi környezetet, néhánynak kifejezetten kedveznek, persze az alsóbb és felsőbb részek jellemzőit egyes fajok eltérően tolerálják. A Fekete-Körös horgászszemüvegen keresztül egy süllős folyó, de igaztalan volna ennek az egy halnak kisajátítani a vizet: harcsák, csukák, domolykók, balinok, márnák, pontyok, amurok és a számos keszegféle általánosak a horgászfogásokban.

    A romantikus szépségű Fekete-Körös azonban horgászati szempontból nem mindig mutatja szebbik arcát. A halfogás eredményességét tekintve talán a legszeszélyesebb folyója a tájnak. Az élővizek „haljárási” szélsőségei ezen a vízterületen olykor igen erőteljesen jelentkeznek.

    Míg egyes időszakokban (vagy években) a halak aktív jelenléte tapasztalható, addig olykor kifejezetten nehéz érdemlegesebb horgászsikert kicsikarni a víztől a halállomány alsóbb Körös-szakaszok felé (Kettős-Körös) elmozdulása miatt. Mindemellett a Fekete-Körös igen kedvelt horgászvíz. Mederméretei és számos part állása miatt szinte minden ígéretes „porcikája” meghorgászható, ami mégsem, az a szanazugi kishajó kikötő révén vízen könnyűszerrel becserkelhető.

    Horgászati frekventáltsága a torkolattól felfelé Városerdőig erőteljesebb, Sarkad térségéig mérsékelt, afelett pedig csekély. Ez nem feltétlenül a fogási esélyeket tükrözi, sokkal inkább a szanazugi és városerdei üdülőtelep „népsűrűségét”, illetve a környező települések horgászainak felségterületeit.

  • Erkel tó (Gyula 1365 hrsz.)

    Az Erkel horgásztó 2,2 hektáros víz terület átlagban 2,2 mélységű agyagbánya. Gyula város frekventált, jól megközelíthető helyén található. Halállománya főként ponty és keszegfélék ,de nagy számban előfordulnak a ragadozó halk is. Közkedvelt horgászhely a Gyulai lakosok és az idelátogató vendég horgászok körében is.

  • Fehér-Körös folyó teljes magyarországi szakasza

    A Fehér-Körös Hunyad megyében, a Bihar-hegység nyugati oldalában 980 méter tengerszint feletti magasságból ered a Certezu csúcs (1184 m) alól. Vízgyűjtőjét északról a Bihar, és a Béli hegység, délről a Maros felől a Zarándi hegység határolja. Nevét fehéres mészkőhordalékáról kapta. Hegyvidéki szakaszán vizét tápláló jelentősebb patakok a jobb oldali betorkolású Ribicza, Halmágyi, Menyházai és a Dézna patakok egyesülésével a Sebes-patak. Bal oldalról jelentősebb mellékvizei a Váca, a Zöldes és a Csigér. Számos vízszabályozási munkálatot végeztek Kriscsór helységtől kezdődően.

    Nagyhalmágy és Honctő községek között a Fehér-Körös mély szorost vágott, mely helyenként kiszélesedik. A Honctői-medencében a folyó lejtője kilométerenként egy métert esik, gyakran felhalmozva hordalékát. A medencéből kijutva a meder újra mélyül, majd a Zarándi medencébe újra szélesen fut. A hegyvidéki övezetben völgyét természetes állapotú növényzet jellemzi, főleg gyertyános-bükkösök, a dombvidéken kocsánytalan-tölgyesek, csertölgyesek. Az alföldi övezetekben a folyót mezőgazdasági területek övezik, a berkek nagy részét kivágták, ritkán jelennek meg kis kiterjedésű puhafa ligetek.

    Az országhatárt Gyulavárinál lépi át. Egykori medre Veszelyt érintve Békés alatt egyesült a Fekete-Körössel, melyet a Gyulát fenyegető árvíz miatt az 1856-ban megnyitott Gyula-Békési Nagycsatornába vezettek át. Régi vonulata Veszelyt, Békéscsaba határát, majd Békést érintve folyik össze a Gyulát, Békéscsabát és Békést átszelő Élővíz-csatornával, végül a Krisztina-zugban találkozik az élő Körössel. A folyó magyarországi szakaszát egyenes, mesterséges, ásott meder jellemzi, Szanazugnál a Fekete-Körössel egyesülve Kettős-Körösként folyik tovább Doboz és Békés felé. Gyulánál duzzasztómű található rajta, mely eredetileg tűs gátként az Élővíz-csatorna vízellátására 1895-ben épült, később 1994 után tömlős gáttá lett átalakítva. Partja egyenes, jól belátható, keskeny bokorsávval szegélyezve, melyek benyúló gyökerei a halak természetes búvóhelyei. A Fehér-Körös hazai szakasza a dévérszinttájba sorolható, gyakori horgászzsákmány a süllő, a balin, az amur és a ponty. A keszegfélék népes táborából találkozhatunk itt dévérkeszeggel, jásszal és a szilvaorrú keszeggel is, egy-egy domolykó vagy márna igazi különlegesség lehet.