Halfaj: Fehér busa

A Kettős-Körös a Fekete- és Fehér-Körös találkozásával Szanazugnál kezdi útját. Nevét a Bihar-hegységben eredő két szeszélyes folyó egyesült víztömegéről kapta, amelyek 19. századi vízszabályozásokat megelőző találkozási pontja eredetileg Békésnél volt. A Körös-vidék többi élővízéhez hasonlóan ennek a folyónak is megvannak azon jellemzői, amelyek legfőbb sajátosságait adják. A Kettős-Körös esetében ez legmarkánsabb módon a folyószabályozás, illetve a Békésnél található duzzasztó hatásának együttes kontrasztjában jelenik meg.

A Kettős-Körös felső 15,5 km-es része, a Szanazugnál bő száz éve – „feljebb” – kialakított fehér- és fekete-körösi összefolyás révén teljes egészében mesterséges folyóágy, az eredetileg Gyula-Békési-Nagycsatorna névre keresztelt, kubikosok által ásott medervonulat része. Ezen az egyenes medervonalon, a szanazugi összefolyástól mért 11. folyamkilométerben található a békési duzzasztó, amely a tavasztól-őszig tartó üzemszerű duzzasztásakor a felsővíz teljes szakaszán az alsóvízi mederviszonyokhoz képest kétszeres-háromszoros szélességű vízfelületet hoz létre, aszályos nyári időszakban már-már tározószerű, állóvizű jelleget kölcsönözve a folyó ezen felső részének. A helyenként akár 120-150 méter széles vízfelület jobb parti része az ásott, duzzasztáskor 4-5 méter mély víztömeget tartó egynemű mederágy, a bal oldala pedig a hullámtéren szétterülő, csupán 0,5-2 méter mély, bokrokkal, fákkal, kiszáradt tuskósorokkal tarkított, nyáron vízinövényekkel dúsan tenyésző kiöntés.

Bár a mesterséges meder és a duzzasztóhatás együttese számos szempontból kedvezőtlenebb életteret jelent a természetes mederadottságok képest, a felvíz kiöntései jelentősen javítanak ezen az ökológiai szemponton az állóvízi környezetet kedvelő vagy ahhoz jól alkalmazkodó halfajok javára. Nyári időszakban a halak előszeretettel tartózkodnak a bal oldali kiöntéses részeken, amely a háborítatlanabb, búvóhelyben és táplálékban egyaránt bővebb viszonyoknak köszönhető. A tökleveles, sulymos, sekély vizű kiöntést különösen kedvelik a nagytestű pontyok és amurok, ám a kapitálisabb méretű halak megfogása itt bizony horgászt próbáló feladat. A felsővízi horgászsikerekben kiemelkedő a ponty, az amur és a keszegfélék fogása, a ragadozók közül leggyakoribb a süllő, a csuka és a balinzsákmány, illetve kisebb harcsák.

A békési duzzasztó egy olyan választóvonalat képez a folyón, amely mind az élettérre vonatkozóan, mind a horgászlehetőségek szempontjából meghatározó különbségekkel egy merőben más arcát tárja fel a Kettős-Körösnek. A duzzasztó közvetlen alvízi környezete – a vízlépcsők általános ismérveiből fakadóan – természetszerűleg kiváló és igen kedvelt horgászhely. A pergetők, mártogatók szinte állandó vendégek itt, zsákmányuk leggyakrabban süllő, balin, domolykó, ritkábban harcsa, csuka, míg a finomszerelékes horgászok keszegfélékre, olykor márnára, paducra számíthatnak leginkább.

Az igazi kettős-körösi hangulat azonban Békés települést elhagyva köszönti a horgászt. A folyó, a helyiek között Krisztinának nevezett élővíz-csatornai becsatlakozási pont után – az egykori fehér- és fekete-körösi összefolyás térségében – eredeti medrét veszi fel. Bár sok kanyarulatát lemetszették, a folyó megőrizte vadregényes mivoltát, jó néhány megmaradt kanyaríve megannyi ékszere a tájnak. Jóval keskenyebb, de annál változatosabb, a duzzasztási időszakban helyenként akár 7-10 méteres mélységeket is rejtő, fás partbecsúszásokkal, márgás partoldalakkal, számos kövezett kanyarívvel tarkított ágya titkai kifürkészésére csábítja a horgászt. A békési részektől – a mezőberényi és köröstarcsai részeken át – végig a Sebes-Körössel való egyesülésig számos, ígéretesebbnél-ígéretesebb folyórészlet követi egymást.

Hazai viszonylatban tekintélyes folyó, víztömege a Körös-Berettyó vízrendszer összes elemét egyesíti. Útja a Kettős-, és Sebes-Körös egyesülésével Békés megye északi térségében veszi kezdetét, majd Jász-Nagykun-Szolnok megyét érintve Csongrádban, a megye névadó településénél fejezi be útját a Tiszába futva. Vonalát vadregényes, néhol akár 1-1,5 km széles, kaszálókkal és főként fűz- és nyár erdőkkel tarkított hullámtér kíséri, ahol kubikgödrök sorával és számos mentetlen, úgynevezett szentély-típusú holtággal találkozhatunk. A hármas-körösi hullámtér a Körös–Maros Nemzeti Park részterülete, amelyre természetvédelmi előírások vonatkoznak.

A gátakon kívüli mentetlen oldalon több tucat holtág sorakozik, melyek a folyó egykori kanyarulataiként a 19. századi vízrendezésekkor kerültek leválasztásra. Ezeknek a holtágaknak a gáton belül lévő mentetlen részeire esetenként nem egyforma természetvédelmi-horgászati szabályok vonatkozhatnak.

A Hármas-Körös jellegzetes vonalát a mesterséges átmetszések és a természetes kanyarulatok váltakozásának folyamatos ismétlődése adja, és bár az igazán legendás horgászhelyszínek ezen utóbbiakhoz köthetőek, vannak egyneműbb (egyenes) szakaszok is, amelyek szintén frekventáltak a horgászok körében (Félhalom, illetve Békésszentandrás térsége).

A Hármas-Köröst igen markáns módon osztja ketté a békésszentandrási duzzasztó. A duzzasztáskor általában 4-4,5 méter küszöbszintet adó vízlépcső a folyót egy szélesebb, mélyebb, lassabban mozgó felsővízre és egy meredek, magas partfalú, keskenyebb mederben siető alsóvízre választja. Ez a különbözőség a horgászatban leginkább a technikák alsó-, illetve felsővízhez való adoptálásában mutatkozik meg (szereléksúlyozás, etetési stratégiák, stb.).

A horgásztapasztalat kevés eltérést tart számon a halállomány általános alvízi-felvízi faji összetételét illetően, de egyes esetekben (időszakokban) ez jelentős különbséget mutathat az állománynagyságokban. Összességében azonban mindkét területről elmondható, hogy igazi nagyhalas víz, remek élőhelyi adottságokkal, ahol igazi vadvízi halak fogására lehet számítani manapság is.