A Fekete-Körös Romániában, a Bihar hegységben ered több forráspatak, a Bój, a Kristyóri, a Brihanyi, a Krimpanyanka, a Pojánai, a Petrószi, és a Vaskoh feletti rézbányai barlangból eredő főág egyesülésével. Jobb oldalról a Köves-Körös, a Királyerdõ lejtőinek vizeit gyűjtő Rossia, a Vida és Tapa összefolyásával a Hollódi és a Gyepes- Görbedi patakok egy ágát gyűjti össze. Balról a Béli hegység észak-keleti oldaláról lefutó vizek, dél-nyugati oldalról a Bél, a Sártos, a Kalacsa, és ezek összefolyásával a Tőz patak torkollik a Fekete- Körösbe. A Tőzre Bokszegnél, a kisebb mellékvizekre a Béli hegység nyugati lábánál kisebb vízvisszatartó tározók, mellékcsatornák létesültek. Belényesnél, majd Szent-Miklósnál a hegységből az Alföldre kilépve Tenke, Tamásda érintésével kanyargós medrében nyugati irányt követve Antnál lépi át a román-magyar határt.
Ez a több mint negyven éve horgászszövetségi hasznosításban lévő folyó nem csak tájképi- hanem horgászati szempontból is felettébb hívogató eleme a vízrendszernek. Hazai 20,5 kilométeres szakasza a Körös-vidék azon élővízi területei közé tartozik, amelyek leginkább megőrizték vízszabályozások előtti időket idéző „hangulatukat”. A partját kísérő erdőterületek, a kanyargós mederbe csúszott fák, a homokfelrakódások vadregénye meglódítják a horgászfantáziát, amelyhez idilli keretet a tiszta időben kelet felől felsejlő forrásterületek kékes hegyvonulatai adnak.
Aki kicsit jobban szemügyre veszi ezt a folyót, az rögtön megállapíthatja, hogy páratlan élőhelyi adottságokkal rendelkezik. Sok a kanyarulat – túlnyomórészt kövezettek –, Gyula-Városerdő felett rengeteg az akadó, a medertalaj márgás-homokos és Sarkad térségéig – a kettős-körösi duzzasztóhatás ellenére – még a nyáron is kifejezetten élénk tud maradni a víz sodrása.
A Fekete-Körös alapvetően egy gyors víz, ám ezt a jellegét a rendszerint áprilisban üzembe álló békési duzzasztó karakteresen átformálja. A Kettős-Körös vízlépcsője a Fekete-Körösön egészen a Gyula-városerdei térség fölé nyúlva érezteti hatását, aminek egyik legszembetűnőbb következménye, hogy míg a Fekete-Körös a határzónában még egy szűk, homokfelrakódásos mederben siető kifejezetten sebes víz – még duzzasztási időszakban is –, addig alig 10-15 kilométerrel lejjebb a Fehér-Körössel történő egyesülés közelében már egy jóval lassabb, nyáron már-már szinte álló jelleget öltő, kanyarbelsőkre kiöntő/szétterülő víztestté válik.
Ezek a körülmények számos halfaj számára jelentenek ideális élőhelyi környezetet, néhánynak kifejezetten kedveznek, persze az alsóbb és felsőbb részek jellemzőit egyes fajok eltérően tolerálják. A Fekete-Körös horgászszemüvegen keresztül egy süllős folyó, de igaztalan volna ennek az egy halnak kisajátítani a vizet: harcsák, csukák, domolykók, balinok, márnák, pontyok, amurok és a számos keszegféle általánosak a horgászfogásokban.
A romantikus szépségű Fekete-Körös azonban horgászati szempontból nem mindig mutatja szebbik arcát. A halfogás eredményességét tekintve talán a legszeszélyesebb folyója a tájnak. Az élővizek „haljárási” szélsőségei ezen a vízterületen olykor igen erőteljesen jelentkeznek.
Míg egyes időszakokban (vagy években) a halak aktív jelenléte tapasztalható, addig olykor kifejezetten nehéz érdemlegesebb horgászsikert kicsikarni a víztől a halállomány alsóbb Körös-szakaszok felé (Kettős-Körös) elmozdulása miatt. Mindemellett a Fekete-Körös igen kedvelt horgászvíz. Mederméretei és számos part állása miatt szinte minden ígéretes „porcikája” meghorgászható, ami mégsem, az a szanazugi kishajó kikötő révén vízen könnyűszerrel becserkelhető.
Horgászati frekventáltsága a torkolattól felfelé Városerdőig erőteljesebb, Sarkad térségéig mérsékelt, afelett pedig csekély. Ez nem feltétlenül a fogási esélyeket tükrözi, sokkal inkább a szanazugi és városerdei üdülőtelep „népsűrűségét”, illetve a környező települések horgászainak felségterületeit.