Horgasznapijegy.hu

Horgászmódszer: Kuttyogatas

  • Hármas-Körös folyó az endrődi közúti hídtól lefelé a Hortobágy-Berettyó gyomához közelebb eső betorkollásáig (árvízkapu-ág)

    Hazai viszonylatban tekintélyes folyó, víztömege a Körös-Berettyó vízrendszer összes elemét egyesíti. Útja a Kettős-, és Sebes-Körös egyesülésével Békés megye északi térségében veszi kezdetét, majd Jász-Nagykun-Szolnok megyét érintve Csongrádban, a megye névadó településénél fejezi be útját a Tiszába futva. Vonalát vadregényes, néhol akár 1-1,5 km széles, kaszálókkal és főként fűz- és nyár erdőkkel tarkított hullámtér kíséri, ahol kubikgödrök sorával és számos mentetlen, úgynevezett szentély-típusú holtággal találkozhatunk. A hármas-körösi hullámtér a Körös–Maros Nemzeti Park részterülete, amelyre természetvédelmi előírások vonatkoznak.

    A gátakon kívüli mentetlen oldalon több tucat holtág sorakozik, melyek a folyó egykori kanyarulataiként a 19. századi vízrendezésekkor kerültek leválasztásra. Ezeknek a holtágaknak a gáton belül lévő mentetlen részeire esetenként nem egyforma természetvédelmi-horgászati szabályok vonatkozhatnak.

    A Hármas-Körös jellegzetes vonalát a mesterséges átmetszések és a természetes kanyarulatok váltakozásának folyamatos ismétlődése adja, és bár az igazán legendás horgászhelyszínek ezen utóbbiakhoz köthetőek, vannak egyneműbb (egyenes) szakaszok is, amelyek szintén frekventáltak a horgászok körében (Félhalom, illetve Békésszentandrás térsége).

    A Hármas-Köröst igen markáns módon osztja ketté a békésszentandrási duzzasztó. A duzzasztáskor általában 4-4,5 méter küszöbszintet adó vízlépcső a folyót egy szélesebb, mélyebb, lassabban mozgó felsővízre és egy meredek, magas partfalú, keskenyebb mederben siető alsóvízre választja. Ez a különbözőség a horgászatban leginkább a technikák alsó-, illetve felsővízhez való adoptálásában mutatkozik meg (szereléksúlyozás, etetési stratégiák, stb.).

    A horgásztapasztalat kevés eltérést tart számon a halállomány általános alvízi-felvízi faji összetételét illetően, de egyes esetekben (időszakokban) ez jelentős különbséget mutathat az állománynagyságokban. Összességében azonban mindkét területről elmondható, hogy igazi nagyhalas víz, remek élőhelyi adottságokkal, ahol igazi vadvízi halak fogására lehet számítani manapság is.

  • Hármas-Körös folyó az összefolyástól a Hortobágy-Berettyó gyomához közelebb eső betorkollásáig (árvízkapu-ág)

    Hazai viszonylatban tekintélyes folyó, víztömege a Körös-Berettyó vízrendszer összes elemét egyesíti. Útja a Kettős-, és Sebes-Körös egyesülésével Békés megye északi térségében veszi kezdetét, majd Jász-Nagykun-Szolnok megyét érintve Csongrádban, a megye névadó településénél fejezi be útját a Tiszába futva. Vonalát vadregényes, néhol akár 1-1,5 km széles, kaszálókkal és főként fűz- és nyár erdőkkel tarkított hullámtér kíséri, ahol kubikgödrök sorával és számos mentetlen, úgynevezett szentély-típusú holtággal találkozhatunk. A hármas-körösi hullámtér a Körös–Maros Nemzeti Park részterülete, amelyre természetvédelmi előírások vonatkoznak.

    A gátakon kívüli mentetlen oldalon több tucat holtág sorakozik, melyek a folyó egykori kanyarulataiként a 19. századi vízrendezésekkor kerültek leválasztásra. Ezeknek a holtágaknak a gáton belül lévő mentetlen részeire esetenként nem egyforma természetvédelmi-horgászati szabályok vonatkozhatnak.

    A Hármas-Körös jellegzetes vonalát a mesterséges átmetszések és a természetes kanyarulatok váltakozásának folyamatos ismétlődése adja, és bár az igazán legendás horgászhelyszínek ezen utóbbiakhoz köthetőek, vannak egyneműbb (egyenes) szakaszok is, amelyek szintén frekventáltak a horgászok körében (Félhalom, illetve Békésszentandrás térsége).

    A Hármas-Köröst igen markáns módon osztja ketté a békésszentandrási duzzasztó. A duzzasztáskor általában 4-4,5 méter küszöbszintet adó vízlépcső a folyót egy szélesebb, mélyebb, lassabban mozgó felsővízre és egy meredek, magas partfalú, keskenyebb mederben siető alsóvízre választja. Ez a különbözőség a horgászatban leginkább a technikák alsó-, illetve felsővízhez való adoptálásában mutatkozik meg (szereléksúlyozás, etetési stratégiák, stb.).

    A horgásztapasztalat kevés eltérést tart számon a halállomány általános alvízi-felvízi faji összetételét illetően, de egyes esetekben (időszakokban) ez jelentős különbséget mutathat az állománynagyságokban. Összességében azonban mindkét területről elmondható, hogy igazi nagyhalas víz, remek élőhelyi adottságokkal, ahol igazi vadvízi halak fogására lehet számítani manapság is.

  • Hármas-Körös 12-91,3 fkm-ig (a Sebes- és a Kettős-Körös összefolyásától a Szelevény község határában lévő gátőrházig)

    Hazai viszonylatban tekintélyes folyó, víztömege a Körös-Berettyó vízrendszer összes elemét egyesíti. Útja a Kettős-, és Sebes-Körös egyesülésével Békés megye északi térségében veszi kezdetét, majd Jász-Nagykun-Szolnok megyét érintve Csongrádban, a megye névadó településénél fejezi be útját a Tiszába futva. Vonalát vadregényes, néhol akár 1-1,5 km széles, kaszálókkal és főként fűz- és nyár erdőkkel tarkított hullámtér kíséri, ahol kubikgödrök sorával és számos mentetlen, úgynevezett szentély-típusú holtággal találkozhatunk. A hármas-körösi hullámtér a Körös–Maros Nemzeti Park részterülete, amelyre természetvédelmi előírások vonatkoznak.

    A gátakon kívüli mentetlen oldalon több tucat holtág sorakozik, melyek a folyó egykori kanyarulataiként a 19. századi vízrendezésekkor kerültek leválasztásra. Ezeknek a holtágaknak a gáton belül lévő mentetlen részeire esetenként nem egyforma természetvédelmi-horgászati szabályok vonatkozhatnak.

    A Hármas-Körös jellegzetes vonalát a mesterséges átmetszések és a természetes kanyarulatok váltakozásának folyamatos ismétlődése adja, és bár az igazán legendás horgászhelyszínek ezen utóbbiakhoz köthetőek, vannak egyneműbb (egyenes) szakaszok is, amelyek szintén frekventáltak a horgászok körében (Félhalom, illetve Békésszentandrás térsége).

    A Hármas-Köröst igen markáns módon osztja ketté a békésszentandrási duzzasztó. A duzzasztáskor általában 4-4,5 méter küszöbszintet adó vízlépcső a folyót egy szélesebb, mélyebb, lassabban mozgó felsővízre és egy meredek, magas partfalú, keskenyebb mederben siető alsóvízre választja. Ez a különbözőség a horgászatban leginkább a technikák alsó-, illetve felsővízhez való adoptálásában mutatkozik meg (szereléksúlyozás, etetési stratégiák, stb.).

    A horgásztapasztalat kevés eltérést tart számon a halállomány általános alvízi-felvízi faji összetételét illetően, de egyes esetekben (időszakokban) ez jelentős különbséget mutathat az állománynagyságokban. Összességében azonban mindkét területről elmondható, hogy igazi nagyhalas víz, remek élőhelyi adottságokkal, ahol igazi vadvízi halak fogására lehet számítani manapság is.

  • Hármas-Körös folyó a a Hortobágy-Berettyó gyomához közelebb eső betorkollásától (árvízkapu-ág) lefele az Aranyosi-holtág betorkollásáig

    Hazai viszonylatban tekintélyes folyó, víztömege a Körös-Berettyó vízrendszer összes elemét egyesíti. Útja a Kettős-, és Sebes-Körös egyesülésével Békés megye északi térségében veszi kezdetét, majd Jász-Nagykun-Szolnok megyét érintve Csongrádban, a megye névadó településénél fejezi be útját a Tiszába futva. Vonalát vadregényes, néhol akár 1-1,5 km széles, kaszálókkal és főként fűz- és nyár erdőkkel tarkított hullámtér kíséri, ahol kubikgödrök sorával és számos mentetlen, úgynevezett szentély-típusú holtággal találkozhatunk. A hármas-körösi hullámtér a Körös–Maros Nemzeti Park részterülete, amelyre természetvédelmi előírások vonatkoznak.

    A gátakon kívüli mentetlen oldalon több tucat holtág sorakozik, melyek a folyó egykori kanyarulataiként a 19. századi vízrendezésekkor kerültek leválasztásra. Ezeknek a holtágaknak a gáton belül lévő mentetlen részeire esetenként nem egyforma természetvédelmi-horgászati szabályok vonatkozhatnak.

    A Hármas-Körös jellegzetes vonalát a mesterséges átmetszések és a természetes kanyarulatok váltakozásának folyamatos ismétlődése adja, és bár az igazán legendás horgászhelyszínek ezen utóbbiakhoz köthetőek, vannak egyneműbb (egyenes) szakaszok is, amelyek szintén frekventáltak a horgászok körében (Félhalom, illetve Békésszentandrás térsége).

    A Hármas-Köröst igen markáns módon osztja ketté a békésszentandrási duzzasztó. A duzzasztáskor általában 4-4,5 méter küszöbszintet adó vízlépcső a folyót egy szélesebb, mélyebb, lassabban mozgó felsővízre és egy meredek, magas partfalú, keskenyebb mederben siető alsóvízre választja. Ez a különbözőség a horgászatban leginkább a technikák alsó-, illetve felsővízhez való adoptálásában mutatkozik meg (szereléksúlyozás, etetési stratégiák, stb.).

    A horgásztapasztalat kevés eltérést tart számon a halállomány általános alvízi-felvízi faji összetételét illetően, de egyes esetekben (időszakokban) ez jelentős különbséget mutathat az állománynagyságokban. Összességében azonban mindkét területről elmondható, hogy igazi nagyhalas víz, remek élőhelyi adottságokkal, ahol igazi vadvízi halak fogására lehet számítani manapság is.

  • Hosszú-tó, Mezőberény 1693, 1695-1772 hrsz.

    Tó

  • Hosszúfok-Határér-Kölesér főcsatorna 0 + 000 – 28 + 900 fm

    A Hosszúfok-Határ-ér-főcsatorna Köles-ér főcsatorna a 0+000fkm-től a 28+900fkm-ig tart, 19 hektár vízterület.

  • Hortobágy-Berettyó folyó a Hamvas-főcsatorna szivattyúház ágának folyásirány szerinti bal partjától, 59,9 fkm-től az 54,8 fkm-ig

    A Hortobágy-Berettyó a 19. századi vízszabályozásokig ős Berettyó folyóként szakadt ki Bucsa térségében a Nagy-sárrét óriási mocsárvilágából, amelyet részben maga táplált a nagy területeken szétterülő vizével. Vízrendezéskor a Nagy-sárrétbe Bakonszegnél vesző medrét mesterséges csatornával délnyugatnak vezették a Sebes-Körös felé (mai Berettyó folyó), így a Sárrét másik végén kilépő mederben, a „túlfolyón”, lecsapolhatóvá vált a lápvilág vize.

    A mocsár kiszárítása után a Berettyó Nagy-sárrétből kivezető, saját víz nélkül maradó medrébe az Észak-Alföld nyugati medencéjének vizeit kapcsolták be, legjelentősebbként az egykor szintén körösi Sárréteket is tápláló Hortobágy folyót, amely ma a Keleti-főcsatorna kiágazásaként indul Tiszavasváritól tiszai vízzel dél felé. Az összességében így 167,3 km hosszú vízfolyás alsó, a hármas-körösi torkolattól a Villogó-főcsatorna Ecsegfalva feletti kiágazásáig húzódó szakaszát hívjuk Hortobágy-Berettyó folyónak, innen a Karcag-Püspökladány felett lévő ágotai vészelzáró zsilipig Hortobágy-Berettyó főcsatorna, Ágota halomtól felfelé pedig, mint Hortobágy folyó.

    A Hortobágy-Berettyó vízrendszer ma tulajdonképpen egy mesterséges, bonyolult vízgazdálkodási rendszerű vízfolyás, amelynek csupán alsó, Bucsa, Ecsegfalva, Túrkeve térségi szakaszán találhatóak meg az egykori Berettyó kanyarulatok. Ezek az ősi, több mint harminc kilométert meanderező folyóhurkok az általuk közrefogott hullámtéri területekkel együtt a Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai-Ecsegi pusztáinak részeként természeti, turisztikai szempontból kiemelt értékei az alföldi tájnak.

    Zömében mesterséges jellege ellenére a Hortobágy-Berettyó – az általában lassan áramló, nyáron sokszor pangó folyó vizű kanyarulatainak, illetve a Mezőtúr térségi hullámtéri kiöntéseknek köszönhetően – gazdag halfaunával rendelkezik. Az élőhely adottságainak megfelelően azonban inkább az olyan, lassúbb folyást és állóvízi körülményeket kedvelő vagy ahhoz jól alkalmazkodó fajok érzik jól magukat, mint a ponty, az amur, a kárász, a csuka, bizonyos keszegfélék, illetve egyes szakaszon a süllő és a harcsa.

    Horgászati szempontból – természeti és tájképi értékeiket is tekintve – így mindenképpen az alsóbb szakaszok biztosítanak kedvezőbb rekreációs lehetőséget a felsőbb szakaszokkal szemben.

  • Hortobágy-Berettyó folyó a Nagykunsági-öntöző főcsatorna betorkollásától lefele a Hármas-Körösbe torkollásig

    A Hortobágy-Berettyó a 19. századi vízszabályozásokig ős Berettyó folyóként szakadt ki Bucsa térségében a Nagy-sárrét óriási mocsárvilágából, amelyet részben maga táplált a nagy területeken szétterülő vizével. Vízrendezéskor a Nagy-sárrétbe Bakonszegnél vesző medrét mesterséges csatornával délnyugatnak vezették a Sebes-Körös felé (mai Berettyó folyó), így a Sárrét másik végén kilépő mederben, a „túlfolyón”, lecsapolhatóvá vált a lápvilág vize.

    A mocsár kiszárítása után a Berettyó Nagy-sárrétből kivezető, saját víz nélkül maradó medrébe az Észak-Alföld nyugati medencéjének vizeit kapcsolták be, legjelentősebbként az egykor szintén körösi Sárréteket is tápláló Hortobágy folyót, amely ma a Keleti-főcsatorna kiágazásaként indul Tiszavasváritól tiszai vízzel dél felé. Az összességében így 167,3 km hosszú vízfolyás alsó, a hármas-körösi torkolattól a Villogó-főcsatorna Ecsegfalva feletti kiágazásáig húzódó szakaszát hívjuk Hortobágy-Berettyó folyónak, innen a Karcag-Püspökladány felett lévő ágotai vészelzáró zsilipig Hortobágy-Berettyó főcsatorna, Ágota halomtól felfelé pedig, mint Hortobágy folyó.

    A Hortobágy-Berettyó vízrendszer ma tulajdonképpen egy mesterséges, bonyolult vízgazdálkodási rendszerű vízfolyás, amelynek csupán alsó, Bucsa, Ecsegfalva, Túrkeve térségi szakaszán találhatóak meg az egykori Berettyó kanyarulatok. Ezek az ősi, több mint harminc kilométert meanderező folyóhurkok az általuk közrefogott hullámtéri területekkel együtt a Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai-Ecsegi pusztáinak részeként természeti, turisztikai szempontból kiemelt értékei az alföldi tájnak.

    Zömében mesterséges jellege ellenére a Hortobágy-Berettyó – az általában lassan áramló, nyáron sokszor pangó folyó vizű kanyarulatainak, illetve a Mezőtúr térségi hullámtéri kiöntéseknek köszönhetően – gazdag halfaunával rendelkezik. Az élőhely adottságainak megfelelően azonban inkább az olyan, lassúbb folyást és állóvízi körülményeket kedvelő vagy ahhoz jól alkalmazkodó fajok érzik jól magukat, mint a ponty, az amur, a kárász, a csuka, bizonyos keszegfélék, illetve egyes szakaszon a süllő és a harcsa.

    Horgászati szempontból – természeti és tájképi értékeiket is tekintve – így mindenképpen az alsóbb szakaszok biztosítanak kedvezőbb rekreációs lehetőséget a felsőbb szakaszokkal szemben.

  • Hortobágy-Berettyó folyó 54,8-0 fkm közötti szakasza

    A Hortobágy-Berettyó a 19. századi vízszabályozásokig ős Berettyó folyóként szakadt ki Bucsa térségében a Nagy-sárrét óriási mocsárvilágából, amelyet részben maga táplált a nagy területeken szétterülő vizével. Vízrendezéskor a Nagy-sárrétbe Bakonszegnél vesző medrét mesterséges csatornával délnyugatnak vezették a Sebes-Körös felé (mai Berettyó folyó), így a Sárrét másik végén kilépő mederben, a „túlfolyón”, lecsapolhatóvá vált a lápvilág vize.

    A mocsár kiszárítása után a Berettyó Nagy-sárrétből kivezető, saját víz nélkül maradó medrébe az Észak-Alföld nyugati medencéjének vizeit kapcsolták be, legjelentősebbként az egykor szintén körösi Sárréteket is tápláló Hortobágy folyót, amely ma a Keleti-főcsatorna kiágazásaként indul Tiszavasváritól tiszai vízzel dél felé. Az összességében így 167,3 km hosszú vízfolyás alsó, a hármas-körösi torkolattól a Villogó-főcsatorna Ecsegfalva feletti kiágazásáig húzódó szakaszát hívjuk Hortobágy-Berettyó folyónak, innen a Karcag-Püspökladány felett lévő ágotai vészelzáró zsilipig Hortobágy-Berettyó főcsatorna, Ágota halomtól felfelé pedig, mint Hortobágy folyó.

    A Hortobágy-Berettyó vízrendszer ma tulajdonképpen egy mesterséges, bonyolult vízgazdálkodási rendszerű vízfolyás, amelynek csupán alsó, Bucsa, Ecsegfalva, Túrkeve térségi szakaszán találhatóak meg az egykori Berettyó kanyarulatok. Ezek az ősi, több mint harminc kilométert meanderező folyóhurkok az általuk közrefogott hullámtéri területekkel együtt a Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai-Ecsegi pusztáinak részeként természeti, turisztikai szempontból kiemelt értékei az alföldi tájnak.

    Zömében mesterséges jellege ellenére a Hortobágy-Berettyó – az általában lassan áramló, nyáron sokszor pangó folyó vizű kanyarulatainak, illetve a Mezőtúr térségi hullámtéri kiöntéseknek köszönhetően – gazdag halfaunával rendelkezik. Az élőhely adottságainak megfelelően azonban inkább az olyan, lassúbb folyást és állóvízi körülményeket kedvelő vagy ahhoz jól alkalmazkodó fajok érzik jól magukat, mint a ponty, az amur, a kárász, a csuka, bizonyos keszegfélék, illetve egyes szakaszon a süllő és a harcsa.

    Horgászati szempontból – természeti és tájképi értékeiket is tekintve – így mindenképpen az alsóbb szakaszok biztosítanak kedvezőbb rekreációs lehetőséget a felsőbb szakaszokkal szemben.

  • Hortobágy-Berettyó folyó a Hamvas-főcsatorna szivattyúház ágának folyásirány szerinti bal partjától lefele az ecsegfalvi közúti hídig

    A Hortobágy-Berettyó a 19. századi vízszabályozásokig ős Berettyó folyóként szakadt ki Bucsa térségében a Nagy-sárrét óriási mocsárvilágából, amelyet részben maga táplált a nagy területeken szétterülő vizével. Vízrendezéskor a Nagy-sárrétbe Bakonszegnél vesző medrét mesterséges csatornával délnyugatnak vezették a Sebes-Körös felé (mai Berettyó folyó), így a Sárrét másik végén kilépő mederben, a „túlfolyón”, lecsapolhatóvá vált a lápvilág vize.

    A mocsár kiszárítása után a Berettyó Nagy-sárrétből kivezető, saját víz nélkül maradó medrébe az Észak-Alföld nyugati medencéjének vizeit kapcsolták be, legjelentősebbként az egykor szintén körösi Sárréteket is tápláló Hortobágy folyót, amely ma a Keleti-főcsatorna kiágazásaként indul Tiszavasváritól tiszai vízzel dél felé. Az összességében így 167,3 km hosszú vízfolyás alsó, a hármas-körösi torkolattól a Villogó-főcsatorna Ecsegfalva feletti kiágazásáig húzódó szakaszát hívjuk Hortobágy-Berettyó folyónak, innen a Karcag-Püspökladány felett lévő ágotai vészelzáró zsilipig Hortobágy-Berettyó főcsatorna, Ágota halomtól felfelé pedig, mint Hortobágy folyó.

    A Hortobágy-Berettyó vízrendszer ma tulajdonképpen egy mesterséges, bonyolult vízgazdálkodási rendszerű vízfolyás, amelynek csupán alsó, Bucsa, Ecsegfalva, Túrkeve térségi szakaszán találhatóak meg az egykori Berettyó kanyarulatok. Ezek az ősi, több mint harminc kilométert meanderező folyóhurkok az általuk közrefogott hullámtéri területekkel együtt a Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai-Ecsegi pusztáinak részeként természeti, turisztikai szempontból kiemelt értékei az alföldi tájnak.

    Zömében mesterséges jellege ellenére a Hortobágy-Berettyó – az általában lassan áramló, nyáron sokszor pangó folyó vizű kanyarulatainak, illetve a Mezőtúr térségi hullámtéri kiöntéseknek köszönhetően – gazdag halfaunával rendelkezik. Az élőhely adottságainak megfelelően azonban inkább az olyan, lassúbb folyást és állóvízi körülményeket kedvelő vagy ahhoz jól alkalmazkodó fajok érzik jól magukat, mint a ponty, az amur, a kárász, a csuka, bizonyos keszegfélék, illetve egyes szakaszon a süllő és a harcsa.

    Horgászati szempontból – természeti és tájképi értékeiket is tekintve – így mindenképpen az alsóbb szakaszok biztosítanak kedvezőbb rekreációs lehetőséget a felsőbb szakaszokkal szemben.