Megye: Vas

  • Újperinti 0632/2 hrsz kavicsbányató

    Kedves Horgásztárs, Érdeklődő!

    Sok szeretettel köszöntjük Vas megyében, Magyarország nyugati kapujában. Vas megye – bár hazánk egyik legkisebb megyéje – páratlan természeti- és kulturális szépségekkel bír. Az Őrség szelíd lankái, a Ság hegy és a Kis-Somlyó szunnyadó vulkánja, az Írottkő rejtélyes völgyei, a Rába folyó vadregényes szakaszai, sejtelmes erdeink tiszta levegője mind-mind kirándulásra csábítanak. Az arborétumok és kastélykertek növénycsodái, a túraútvonalak, a falusi turizmus kínálta kikapcsolódási lehetőségek, a gyógy- és termálvizekre települt fürdők kiemelt turisztikai vonzerőt jelentenek.

    Vas megye egyik kiemelt szabadidős program lehetősége a horgászat, melyet a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége 29 tagegyesületében több mint 12.000 horgász űz évente a vasi vizeken. Szövetség jelenleg 43 vasi és 6 zalai horgászvíz halgazdálkodásra jogosultjaként 1397 hektár vízterületen tevékenykedik közhasznú – államháztartáson kívüli – civil szervezetként a Magyar Országos Horgász Szövetség tagjaként.
    Engedje meg, hogy az Újperinti kavicsbányató nevű horgászvizünket ajánljuk az Ön figyelmébe az alábbi rövid bemutatás keretében:
    Szombathely környéki állóvízi lehetőségek egyike az Újperinti kavicsbánya tó. Újperint városrész Szombathely déli, dél-nyugati részén található. Bár közel a város, a környék nyugodt és természet közeli. Itt a kavicsbányászat során négy kavicsbánya-tó született évtizedekkel ezelőtt.
    Ezek közül az 1-es számú tó – a BPW Hungária Kft. melletti horgászható. Aljzata nem egyenletes, kicsit iszapos, a víz átlagosan 1,3 méter mély, néhol hínaras, de nem akadós. A tó szinte szabályos téglalap formájú, de a mesterséges kinézet ellenére a partot nád szegélyezi, melyben a horgászok jól meghorgászható helyeket alakítottak ki.
    Úszós módszerrel kellemes szórakozást nyújt a tó 10-15 dkg-os karika és dévérkeszeg állománya, melyekre eredményesen vízközben horgászhatunk. Említésre méltó a tó süllő állománya, melyről a kifogott gyönyörű példányok tanúskodnak.
    Reméljük mielőbb ellátogat Vas megyébe, hogy kipróbálja a horgászati lehetőségeinket. Fontos tudnia, hogy egyetlen szövetségi napi területi jegy megváltásával 24 órán keresztül tesztelheti az összes kezelésünkben lévő horgászvizet.

    A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége arra törekszik a jövőben is, hogy a kezelésében lévő vízterületek természeti értékeit megóvja, fejlessze, bővítse, és folyamatosan növelje az ismertségét hazánkban és külföldön egyaránt. Önkénteseinkkel, munkatársainkkal a Szövetségnél azon dolgozunk, hogy a vasi horgászvizek kedvelt és a társadalom széles csoportja számára elérhető, halban gazdag horgász helyszínekké váljanak, ezáltal kellemes, kulturált kikapcsolódást nyújtsanak minden horgásztársnak.

    Horgásszon Ön is a Vasi Vizeken!

    További információ az alábbi elérhetőségeken érhető el:

    Sporthorgász Egyesületek
    Vas Megyei Szövetsége
    9795 Vaskeresztes, 165/4. hrsz.
    Tel.: +36/94-506-835
    Mobil: +36/70-33-99-703
    E-mail: info@vasivizeken.hu
    Web: www.vasivizeken.hu

  • Vörös-patak (országhatártól a Rába folyóig)

    Kedves Horgásztárs, Érdeklődő!

    Sok szeretettel köszöntjük Vas megyében, Magyarország nyugati kapujában. Vas megye – bár hazánk egyik legkisebb megyéje – páratlan természeti- és kulturális szépségekkel bír. Az Őrség szelíd lankái, a Ság hegy és a Kis-Somlyó szunnyadó vulkánja, az Írottkő rejtélyes völgyei, a Rába folyó vadregényes szakaszai, sejtelmes erdeink tiszta levegője mind-mind kirándulásra csábítanak. Az arborétumok és kastélykertek növénycsodái, a túraútvonalak, a falusi turizmus kínálta kikapcsolódási lehetőségek, a gyógy- és termálvizekre települt fürdők kiemelt turisztikai vonzerőt jelentenek.

    Vas megye egyik kiemelt szabadidős program lehetősége a horgászat, melyet a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége 29 tagegyesületében több mint 12.000 horgász űz évente a vasi vizeken. Szövetség jelenleg 43 vasi és 6 zalai horgászvíz halgazdálkodásra jogosultjaként 1397 hektár vízterületen tevékenykedik közhasznú – államháztartáson kívüli – civil szervezetként a Magyar Országos Horgász Szövetség tagjaként.

    Engedje meg, hogy a Vörös-patak nevű horgászvizünket ajánljuk az Ön figyelmébe az alábbi rövid bemutatás keretében:

    A Vörös-patak Rönök községtől északra az osztrák-magyar határ közelében ered, több forrás és árok vizét felvéve, Gasztony községet délről kerülve, Csákánydoroszló után torkollik a Rábába.

    Ezen kicsiny természetes horgászvíz egyes szakaszai aszályos időszakban kiszáradhatnak, ezért a jegyváltás előtt feltétlen tájékozódjon a vízállásról.

    Reméljük mielőbb ellátogat Vas megyébe, hogy kipróbálja a horgászati lehetőségeinket. Fontos tudnia, hogy egyetlen szövetségi napi területi jegy megváltásával 24 órán keresztül tesztelheti az összes kezelésünkben lévő horgászvizet.

    A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége arra törekszik a jövőben is, hogy a kezelésében lévő vízterületek természeti értékeit megóvja, fejlessze, bővítse, és folyamatosan növelje az ismertségét hazánkban és külföldön egyaránt. Önkénteseinkkel, munkatársainkkal a Szövetségnél azon dolgozunk, hogy a vasi horgászvizek kedvelt és a társadalom széles csoportja számára elérhető, halban gazdag horgász helyszínekké váljanak, ezáltal kellemes, kulturált kikapcsolódást nyújtsanak minden horgásztársnak.

    Horgásszon Ön is a Vasi Vizeken!

    További információ az alábbi elérhetőségeken érhető el:

    Sporthorgász Egyesületek
    Vas Megyei Szövetsége
    9795 Vaskeresztes, 165/4. hrsz.
    Tel.: +36/94-506-835
    Mobil: +36/70-33-99-703
    E-mail: info@vasivizeken.hu
    Web: www.vasivizeken.hu

  • Vasvári csónakázótó (Vasvár 0358/18, 2040)

    Kedves Horgásztárs, Érdeklődő!

    Sok szeretettel köszöntjük Vas megyében, Magyarország nyugati kapujában. Vas megye – bár hazánk egyik legkisebb megyéje – páratlan természeti- és kulturális szépségekkel bír. Az Őrség szelíd lankái, a Ság hegy és a Kis-Somlyó szunnyadó vulkánja, az Írottkő rejtélyes völgyei, a Rába folyó vadregényes szakaszai, sejtelmes erdeink tiszta levegője mind-mind kirándulásra csábítanak. Az arborétumok és kastélykertek növénycsodái, a túraútvonalak, a falusi turizmus kínálta kikapcsolódási lehetőségek, a gyógy- és termálvizekre települt fürdők kiemelt turisztikai vonzerőt jelentenek.

    Vas megye egyik kiemelt szabadidős program lehetősége a horgászat, melyet a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége 29 tagegyesületében több mint 12.000 horgász űz évente a vasi vizeken. Szövetség jelenleg 43 vasi és 6 zalai horgászvíz halgazdálkodásra jogosultjaként 1397 hektár vízterületen tevékenykedik közhasznú – államháztartáson kívüli – civil szervezetként a Magyar Országos Horgász Szövetség tagjaként.

    Engedje meg, hogy a Vasvári Csónakázó-tó horgászvizünket ajánljuk az Ön figyelmébe az alábbi rövid bemutatás keretében:
    A Csónakázó-tó a Vasi Hegyhát egyik kedvelt kiránduló helyén, Vasváron található.

    A város zöld szíve a Csónakázó-tó, amely a sportolók, horgászok és pihenni vágyók kedvelt helyszíne. A tó közelében találjuk a Szentkút kápolnát, az évszázadok óta híres a kedvelt búcsújáróhelyet szépséges természeti környezetben. A kápolna előtt, a parkerdőn halad keresztül a Mária-út egyik szakasza is. A kápolnához vezető utat fából faragott stációk szegélyezik. A vasvári „feneketlen tó” ugyancsak méltó hazánk legérdekesebb helyeinek listájára, hiszen a monda a Vasvárnak nevet adó vas vár történetét taglalja, amelyben fontos szerepet játszik két fiatal és egy kígyókirály is. Úgy tartja a legenda, hogy a feneketlen tóba süllyedt vas várnak kulcsát szilveszter éjjel a kígyókirály hozza a felszínre. Aki elveszi tőle a kulcsot, megszabadítja a várat az átoktól. A Vasvári Csónakázó-tó félszigetén áll ezen legendának emléket állító monumentális szobor, ami a kígyókirályt és egy kulcsot ábrázol.

    Partja meredek, hirtelen mélyül. A félszigettel megosztott ‘U’ alakú víz közepén másfél, végein csak 1,2 méter a vízmélység. A szabdalt partú mesterséges tó partját nádasok, bokrok, ligetek teszik változatosabbá. A tóra legjellemzőbb halfajok: amur, csuka, süllő dévérkeszeg, kárász, ponty.

    A jelentős felújítást követően pad-asztal garnitúrák, tűzrakóhelyek várják az ide látogatókat, hogy egy séta erejéig megcsodálják a hely szépségeit, családdal, vagy barátokkal töltsenek itt időt, illetve megpróbálják horogra csalni a tóban található halakat.

    A tóról készült bemutató videó megtekinthető itt: www.youtube.com/watch?v=oSOQD3oK3R4

    Reméljük mielőbb ellátogat Vas megyébe, hogy kipróbálja a horgászati lehetőségeinket. Fontos tudnia, hogy egyetlen szövetségi napi területi jegy megváltásával 24 órán keresztül tesztelheti az összes kezelésünkben lévő horgászvizet.

    A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége arra törekszik a jövőben is, hogy a kezelésében lévő vízterületek természeti értékeit megóvja, fejlessze, bővítse, és folyamatosan növelje az ismertségét hazánkban és külföldön egyaránt. Önkénteseinkkel, munkatársainkkal a Szövetségnél azon dolgozunk, hogy a vasi horgászvizek kedvelt és a társadalom széles csoportja számára elérhető, halban gazdag horgász helyszínekké váljanak, ezáltal kellemes, kulturált kikapcsolódást nyújtsanak minden horgásztársnak.

    Horgásszon Ön is a Vasi Vizeken!

    További információ az alábbi elérhetőségeken érhető el:

    Sporthorgász Egyesületek
    Vas Megyei Szövetsége
    9795 Vaskeresztes, 165/4. hrsz.
    Tel.: +36/94-506-835
    Mobil: +36/70-33-99-703
    E-mail: info@vasivizeken.hu
    Web: www.vasivizeken.hu

  • Vaskeresztes 167 hrsz-on lévő vízállás

    Kedves Horgásztárs, Érdeklődő!

    Sok szeretettel köszöntjük Vas megyében, Magyarország nyugati kapujában. Vas megye – bár hazánk egyik legkisebb megyéje – páratlan természeti- és kulturális szépségekkel bír. Az Őrség szelíd lankái, a Ság hegy és a Kis-Somlyó szunnyadó vulkánja, az Írottkő rejtélyes völgyei, a Rába folyó vadregényes szakaszai, sejtelmes erdeink tiszta levegője mind-mind kirándulásra csábítanak. Az arborétumok és kastélykertek növénycsodái, a túraútvonalak, a falusi turizmus kínálta kikapcsolódási lehetőségek, a gyógy- és termálvizekre települt fürdők kiemelt turisztikai vonzerőt jelentenek.

    Vas megye egyik kiemelt szabadidős program lehetősége a horgászat, melyet a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége 29 tagegyesületében több mint 12.000 horgász űz évente a vasi vizeken. Szövetség jelenleg 43 vasi és 6 zalai horgászvíz halgazdálkodásra jogosultjaként 1397 hektár vízterületen tevékenykedik közhasznú – államháztartáson kívüli – civil szervezetként a Magyar Országos Horgász Szövetség tagjaként.

    Engedje meg, hogy Vaskeresztesi Alpesi Horgásztó horgászvizünket ajánljuk az Ön figyelmébe az alábbi rövid bemutatás keretében:
    A mesterségesen létrehozott horgásztó az Alpesi Fogadó és Horgászturisztikai Központ építésekor került kialakításra tíz évvel ezelőtt. Gyermekek számára kiváló lehetőséget nyújt az alapvető horgászati módszerek elsajátításához, ugyanakkor a tó gazdag halállománya remek élményt kínál felnőtt horgászok számára is. A terület megújult környezete, az Alpesi Fogadó éttermével, fedett kiülőjével, 250 m2-es rendezvényterével gyakran helyszíne különböző szabadidős programoknak (Pl.: Pinka-völgyi Halas Nap). A fejlesztések részeként nemrégiben átadott játszótérrel pedig a legkisebbektől a legnagyobbakig kellemes kikapcsolódást, felhőtlen szórakozást biztosít minden korosztály számára a tó környezete. Évente több alkalommal kisebb versenyek helyszínéül is szolgál a tó, mely alkalmakkor a több tíz kilós fogások sem ritkák három-négy órás horgászatok során. A ráccsal lezárt kör alakú kis tavon horgászni kizárólag a mozgáskorlátozott horgászhelyen lehet. Ezen horgászhelyen bárki horgászhat, de fogyatékkal élő személy érkezésekor át kell adni a horgászhelyet. A tavon kizárólag egy bottal lehet horgászni napkeltétől napnyugtáig. A tó melletti Horgászturisztikai Központban található a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége irodája. Itt ügyfélfogadási időben minden vasi horgászattal kapcsolatos ügyintézésben tudnak segítséget nyújtani a betérőnek. A tó mellett melegkonyhás étterem és panzió várja a kikapcsolódni vágyókat.

    Reméljük mielőbb ellátogat Vas megyébe, hogy kipróbálja a horgászati lehetőségeinket. Fontos tudnia, hogy egyetlen szövetségi napi területi jegy megváltásával 24 órán keresztül tesztelheti az összes kezelésünkben lévő horgászvizet.

    A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége arra törekszik a jövőben is, hogy a kezelésében lévő vízterületek természeti értékeit megóvja, fejlessze, bővítse, és folyamatosan növelje az ismertségét hazánkban és külföldön egyaránt. Önkénteseinkkel, munkatársainkkal a Szövetségnél azon dolgozunk, hogy a vasi horgászvizek kedvelt és a társadalom széles csoportja számára elérhető, halban gazdag horgász helyszínekké váljanak, ezáltal kellemes, kulturált kikapcsolódást nyújtsanak minden horgásztársnak.

    Horgásszon Ön is a Vasi Vizeken!

    További információ az alábbi elérhetőségeken érhető el:

    Sporthorgász Egyesületek
    Vas Megyei Szövetsége
    9795 Vaskeresztes, 165/4. hrsz.
    Tel.: +36/94-506-835
    Mobil: +36/70-33-99-703
    E-mail: info@vasivizeken.hu
    Web: www.vasivizeken.hu

  • Vadása tó (Hegyhátszentjakab 432 hrsz)

    Kedves Horgásztárs, Érdeklődő!

    Sok szeretettel köszöntjük Vas megyében, Magyarország nyugati kapujában. Vas megye – bár hazánk egyik legkisebb megyéje – páratlan természeti- és kulturális szépségekkel bír. Az Őrség szelíd lankái, a Ság hegy és a Kis-Somlyó szunnyadó vulkánja, az Írottkő rejtélyes völgyei, a Rába folyó vadregényes szakaszai, sejtelmes erdeink tiszta levegője mind-mind kirándulásra csábítanak. Az arborétumok és kastélykertek növénycsodái, a túraútvonalak, a falusi turizmus kínálta kikapcsolódási lehetőségek, a gyógy- és termálvizekre települt fürdők kiemelt turisztikai vonzerőt jelentenek.

    Vas megye egyik kiemelt szabadidős program lehetősége a horgászat, melyet a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége 29 tagegyesületében több mint 12.000 horgász űz évente a vasi vizeken. Szövetség jelenleg 43 vasi és 6 zalai horgászvíz halgazdálkodásra jogosultjaként 1397 hektár vízterületen tevékenykedik közhasznú – államháztartáson kívüli – civil szervezetként a Magyar Országos Horgász Szövetség tagjaként.

    Engedje meg, hogy a Vadása-tó nevű horgászvizünket ajánljuk az Ön figyelmébe az alábbi rövid bemutatás keretében:
    Hegyhátszentjakab település határában van a Vadása-tó, melyet 1968-ban kezdtek kialakítani, zömmel társadalmi munkában. 4 hektár területen, csodálatosan szép környezetben, a hasonnevű patak vizének felduzzasztásával keletkezett. Elnevezése onnét ered, hogy a környéken sok volt a róka, ezek lyukakat ástak a patak mentén, így lett vad-ásta, Vadása-patak, illetve tó.
    Vize kristálytiszta, a tavat 12 forrás táplálja. A tó kialakulása a 20. század elejére tehető, de az 1920-as évek után teljesen elhanyagolták a területet. 1968. február 6-án délután 3 órakor a falu klubjában az Őrség múltjáról, jelenéről és jövőjéről folyt beszélgetésen az idős emberek vetették fel, hogy egykoron a Sigray grófnak volt a Vadása-patak völgyében egy tava, ahová néha külföldi vendégeket is hozott.
    A beszélgetés elindította a helyi lakosság összefogását és megkezdődött az elhanyagolt tó rendbetétele. Azóta is a Vadása tó az Őrség egyik, ha nem a legismertebb üdülőövezete. Csodálatos környezetben fekszik, mely egyben természetvédelmi terület. Az Örségi Nemzeti Park jó járható turistaútjai itt futnak össze. A kis előtározó és a nagyobb, strandot is elviselő alsó tó egy kettős tó-együttest alkot. A felső tónál pazar kép fogadja a látogatót: rengeteg tuskó a vízben, sűrű erdő a parton. Az alsó tó, ‘A Vadása’ teljesen más jellegű: strand és sétáló emberek a parton, jobban érződik az üdülőövezet és a kemping hatása is. A keleti helyeknél kicsit mélyebb a víz. A némileg tagoltabb nyugati parton kis öblöt találhatunk a strand magasságában.
    A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének horgászati kezelésében lévő Vadása-tó és előtározójának felmérése a medertérkép készítéssel foglalkozó Lajos Tibor szakember felajánlásával készült el. A felméréssel egy időben új fejlesztésű berendezések kipróbálása is megtörtént. Az adatok felvétele 2014. augusztus 13-án történt meg, melynek feldolgozását követően minden horgásztársunk számára megismerhetővé vált a csodálatos őrségi horgásztavak víz alatti világa.
    Reméljük mielőbb ellátogat Vas megyébe, hogy kipróbálja a horgászati lehetőségeinket. Fontos tudnia, hogy egyetlen szövetségi napi területi jegy megváltásával 24 órán keresztül tesztelheti az összes kezelésünkben lévő horgászvizet.

    A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége arra törekszik a jövőben is, hogy a kezelésében lévő vízterületek természeti értékeit megóvja, fejlessze, bővítse, és folyamatosan növelje az ismertségét hazánkban és külföldön egyaránt. Önkénteseinkkel, munkatársainkkal a Szövetségnél azon dolgozunk, hogy a vasi horgászvizek kedvelt és a társadalom széles csoportja számára elérhető, halban gazdag horgász helyszínekké váljanak, ezáltal kellemes, kulturált kikapcsolódást nyújtsanak minden horgásztársnak.

    Horgásszon Ön is a Vasi Vizeken!

    További információ az alábbi elérhetőségeken érhető el:

    Sporthorgász Egyesületek
    Vas Megyei Szövetsége
    9795 Vaskeresztes, 165/4. hrsz.
    Tel.: +36/94-506-835
    Mobil: +36/70-33-99-703
    E-mail: info@vasivizeken.hu
    Web: www.vasivizeken.hu

  • Szölnöki-patak

    Sok szeretettel köszöntjük Vas megyében, Magyarország nyugati kapujában. Vas megye – bár hazánk egyik legkisebb megyéje – páratlan természeti- és kulturális szépségekkel bír. Az Őrség szelíd lankái, a Ság hegy és a Kis-Somlyó szunnyadó vulkánja, az Írottkő rejtélyes völgyei, a Rába folyó vadregényes szakaszai, sejtelmes erdeink tiszta levegője mind-mind kirándulásra csábítanak. Az arborétumok és kastélykertek növénycsodái, a túraútvonalak, a falusi turizmus kínálta kikapcsolódási lehetőségek, a gyógy- és termálvizekre települt fürdők kiemelt turisztikai vonzerőt jelentenek.

    Vas megye egyik kiemelt szabadidős program lehetősége a horgászat, melyet a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége 29 tagegyesületében több mint 12.000 horgász űz évente a vasi vizeken. Szövetség jelenleg 43 vasi és 6 zalai horgászvíz halgazdálkodásra jogosultjaként 1397 hektár vízterületen tevékenykedik közhasznú – államháztartáson kívüli – civil szervezetként a Magyar Országos Horgász Szövetség tagjaként.
    Reméljük mielőbb ellátogat Vas megyébe, hogy kipróbálja a horgászati lehetőségeinket. Fontos tudnia, hogy egyetlen szövetségi napi területi jegy megváltásával 24 órán keresztül tesztelheti az összes kezelésünkben lévő horgászvizet.

    A patak forrása a ma Szlovéniához tartozó Türke (Trdkova) község területén található, Magyarországot Felsőszölnöknél éri el, ahol számos ér táplálja vizét. A település központjában ér össze jobb oldali mellékvizével, a Török-patakkal. Továbbfolyva Alsószölnök település területén, az Ausztria és Magyarország közötti határvonalat képző szakaszán éri el a Rába folyót. Mindvégig a települések főútvonalával párhuzamosan, attól nyugatra folyik. A patak kiterjedése 6,9 hektár, átlagos vízmélysége 0,4-1,2 méter.

    Élővilága
    Hűs vizű, gyors lefolyású patak volt, mely az áramláskedvelő halaknak kedvezett. Korábban sebes pisztráng és folyami rák is élt a patakban. A szennyvíz, a szilárd hulladékok elhelyezése, a növényvédőszer és műtrágya bemosódása, illetve a száraz időszakok nyomán fellépő vízhiány a fajok eltűnéséhez vezetett. Partjain megtalálható az európai struccpáfrány, gyakori vendég a haris és élőhelyet nyújt a dunai ingolának.
    A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége arra törekszik a jövőben is, hogy a kezelésében lévő vízterületek természeti értékeit megóvja, fejlessze, bővítse, és folyamatosan növelje az ismertségét hazánkban és külföldön egyaránt. Önkénteseinkkel, munkatársainkkal a Szövetségnél azon dolgozunk, hogy a vasi horgászvizek kedvelt és a társadalom széles csoportja számára elérhető, halban gazdag horgász helyszínekké váljanak, ezáltal kellemes, kulturált kikapcsolódást nyújtsanak minden horgásztársnak.

    Horgásszon Ön is a Vasi Vizeken!

    További információ az alábbi elérhetőségeken érhető el:

    Sporthorgász Egyesületek
    Vas Megyei Szövetsége
    9795 Vaskeresztes, 165/4. hrsz.
    Tel.: +36/94-506-835
    Mobil: +36/70-33-99-703
    E-mail: info@vasivizeken.hu
    Web: www.vasivizeken.hu

  • Szombathelyi csó.tó és horgásztó (Szhely 3683/2)

    Kedves Horgásztárs, Érdeklődő!

    Sok szeretettel köszöntjük Vas megyében, Magyarország nyugati kapujában. Vas megye – bár hazánk egyik legkisebb megyéje – páratlan természeti- és kulturális szépségekkel bír. Az Őrség szelíd lankái, a Ság hegy és a Kis-Somlyó szunnyadó vulkánja, az Írottkő rejtélyes völgyei, a Rába folyó vadregényes szakaszai, sejtelmes erdeink tiszta levegője mind-mind kirándulásra csábítanak. Az arborétumok és kastélykertek növénycsodái, a túraútvonalak, a falusi turizmus kínálta kikapcsolódási lehetőségek, a gyógy- és termálvizekre települt fürdők kiemelt turisztikai vonzerőt jelentenek.

    Vas megye egyik kiemelt szabadidős program lehetősége a horgászat, melyet a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége 29 tagegyesületében több mint 12.000 horgász űz évente a vasi vizeken. Szövetség jelenleg 43 vasi és 6 zalai horgászvíz halgazdálkodásra jogosultjaként 1397 hektár vízterületen tevékenykedik közhasznú – államháztartáson kívüli – civil szervezetként a Magyar Országos Horgász Szövetség tagjaként.

    Engedje meg, hogy Szombathelyi Csónakázó- és Horgásztó horgászvizünket ajánljuk az Ön figyelmébe az alábbi rövid bemutatás keretében:
    Az egykori agyagbányászat miatt keletkezett kubikgödrök átalakításával hozták létre a hatvanas évek elején a Csónakázó-tavat, és a Horgásztavat. Az Arany-patak táplálta horgásztóból jut a csónakázó tóba a víz, a két tavat mindössze egy sétány választja el egymástól.
    A Horgász-tó kisebb, ez némileg rejtettebb is, nincs annyira szem előtt, mint nagyobb társa. A Falumúzeum felöli rész csendesebb, ez az egyik legjobb horgászhely is, itt húzódik ugyanis az egykori patakmeder. A legmélyebb pontot is itt találjuk, bár a jellemzően két méteres átlagmélység egyben aránylag egyenletes medret is jelent, ahogy az egy báger gödörnél megszokott.
    Az érdekes alakból eredően azonban olyan áramlatok alakulnak ki, melyek bizonyos helyen az iszapot lerakják, leveleket összehordják. A part természetes, a fák gyökerei a vízig is lehúzódnak, de a szegélyzónában gyér sást és gyékényt is találunk A Csónakázó-tó története megegyezik a Horgász-tóéval. Kikövezett, sétányon körbejárható.
    Kerülete közel 1500 méter, szélessége 200-250 méter. Két árok húzódik a mederben (kb. 120-130 méterre találhatók az árkok), ezek kerülik a mesterségesen kialakított szigetet. Mindenhol hirtelen mélyülő, az átlagos mélységet (1,7 m) hamar el lehet érni. Az északi sarok némileg sekélyebb: 1,6-1,4 méteres.
    Egész évben csónakból, a szigetről, és télen lékről is tilos horgászni! A süllő a fő ragadozó hal. A süllő a mesterségesen kialakított tavon minden évben megtalálja az ívási lehetőséget így szinte minden évben szépszámú süllőivadékkal, találkozhatunk befolyók környékén. A tóban nagyszámban előforduló küszcsapatokat a nyári időszakban állandó balin rablások zavarják. A balinozás nem tartozik a fő horgászmódszerek közé, talán ennek is köszönhető, hogy nagy számban találhatóak a tóban nagy méretű balinok. (Nem ritkák a 6-8 kg-os példányok sem) Az említettek mellett az amur, a keszegfélék és a kárász számítanak a fő halfajoknak, de compó is előfordul az egyébként sok apróhalat is rejtő vízben.
    A 2015.évben megvalósuló városfejlesztési munkálatoknak köszönhetően a Szombathelyi Csónakázó és Horgásztó teljesen megújult. A sétány új burkolatot kapott, a közvilágítás felújításra került, emellett 35 db horgászstég került kialakításra, melyek akadálymentesítettek és egy-egy paddal is rendelkezek. A horgászat megkezdésekor ezen stégeket kell elsődlegesen igénybe venni.

    A tavakról készült drónfelvétel megtekinthető itt: www.youtube.com/watch?v=JNKD02ytzIE

    Reméljük mielőbb ellátogat Vas megyébe, hogy kipróbálja a horgászati lehetőségeinket. Fontos tudnia, hogy egyetlen szövetségi napi területi jegy megváltásával 24 órán keresztül tesztelheti az összes kezelésünkben lévő horgászvizet.

    A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége arra törekszik a jövőben is, hogy a kezelésében lévő vízterületek természeti értékeit megóvja, fejlessze, bővítse, és folyamatosan növelje az ismertségét hazánkban és külföldön egyaránt. Önkénteseinkkel, munkatársainkkal a Szövetségnél azon dolgozunk, hogy a vasi horgászvizek kedvelt és a társadalom széles csoportja számára elérhető, halban gazdag horgász helyszínekké váljanak, ezáltal kellemes, kulturált kikapcsolódást nyújtsanak minden horgásztársnak.

    Horgásszon Ön is a Vasi Vizeken!

    További információ az alábbi elérhetőségeken érhető el:

    Sporthorgász Egyesületek
    Vas Megyei Szövetsége
    9795 Vaskeresztes, 165/4. hrsz.
    Tel.: +36/94-506-835
    Mobil: +36/70-33-99-703
    E-mail: info@vasivizeken.hu
    Web: www.vasivizeken.hu

  • Strém (Csík) patak

    Sok szeretettel köszöntjük Vas megyében, Magyarország nyugati kapujában. Vas megye – bár hazánk egyik legkisebb megyéje – páratlan természeti- és kulturális szépségekkel bír. Az Őrség szelíd lankái, a Ság hegy és a Kis-Somlyó szunnyadó vulkánja, az Írottkő rejtélyes völgyei, a Rába folyó vadregényes szakaszai, sejtelmes erdeink tiszta levegője mind-mind kirándulásra csábítanak. Az arborétumok és kastélykertek növénycsodái, a túraútvonalak, a falusi turizmus kínálta kikapcsolódási lehetőségek, a gyógy- és termálvizekre települt fürdők kiemelt turisztikai vonzerőt jelentenek.

    Vas megye egyik kiemelt szabadidős program lehetősége a horgászat, melyet a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége 29 tagegyesületében több mint 12.000 horgász űz évente a vasi vizeken. Szövetség jelenleg 43 vasi és 6 zalai horgászvíz halgazdálkodásra jogosultjaként 1397 hektár vízterületen tevékenykedik közhasznú – államháztartáson kívüli – civil szervezetként a Magyar Országos Horgász Szövetség tagjaként.

    Reméljük mielőbb ellátogat Vas megyébe, hogy kipróbálja a horgászati lehetőségeinket. Fontos tudnia, hogy egyetlen szövetségi napi területi jegy megváltásával 24 órán keresztül tesztelheti az összes kezelésünkben lévő horgászvizet.

    A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége arra törekszik a jövőben is, hogy a kezelésében lévő vízterületek természeti értékeit megóvja, fejlessze, bővítse, és folyamatosan növelje az ismertségét hazánkban és külföldön egyaránt. Önkénteseinkkel, munkatársainkkal a Szövetségnél azon dolgozunk, hogy a vasi horgászvizek kedvelt és a társadalom széles csoportja számára elérhető, halban gazdag horgász helyszínekké váljanak, ezáltal kellemes, kulturált kikapcsolódást nyújtsanak minden horgásztársnak.

    Horgásszon Ön is a Vasi Vizeken!

    További információ az alábbi elérhetőségeken érhető el:

    Sporthorgász Egyesületek
    Vas Megyei Szövetsége
    9795 Vaskeresztes, 165/4. hrsz.
    Tel.: +36/94-506-835
    Mobil: +36/70-33-99-703
    E-mail: info@vasivizeken.hu
    Web: www.vasivizeken.hu

  • Sorok patak (Jáki-Sorok)

    Engedje meg, hogy a Sorok patak nevű horgászvizünket ajánljuk az Ön figyelmébe az alábbi rövid bemutatás keretében:
    A Perint patak a Vas–Soproni-síksághoz tartozó Gencsapáti község felső részén, a Módos- (vagy Római-) gátnál ágazik el Gyöngyösből és a Gyöngyössel párhuzamosan, attól nyugatra, folyik át Szombathelyen, majd Sorokpolánytól északra egyesül a Jáki-Sorokkal, s immár Sorok néven fut tovább a Rábába.
    Reméljük mielőbb ellátogat Vas megyébe, hogy kipróbálja a horgászati lehetőségeinket. Fontos tudnia, hogy egyetlen szövetségi napi területi jegy megváltásával 24 órán keresztül tesztelheti az összes kezelésünkben lévő horgászvizet.

    A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége arra törekszik a jövőben is, hogy a kezelésében lévő vízterületek természeti értékeit megóvja, fejlessze, bővítse, és folyamatosan növelje az ismertségét hazánkban és külföldön egyaránt. Önkénteseinkkel, munkatársainkkal a Szövetségnél azon dolgozunk, hogy a vasi horgászvizek kedvelt és a társadalom széles csoportja számára elérhető, halban gazdag horgász helyszínekké váljanak, ezáltal kellemes, kulturált kikapcsolódást nyújtsanak minden horgásztársnak.

    Horgásszon Ön is a Vasi Vizeken!

    További információ az alábbi elérhetőségeken érhető el:

    Sporthorgász Egyesületek
    Vas Megyei Szövetsége
    9795 Vaskeresztes, 165/4. hrsz.
    Tel.: +36/94-506-835
    Mobil: +36/70-33-99-703
    E-mail: info@vasivizeken.hu
    Web: www.vasivizeken.hu

  • Répcelaki anyaggödör (Répcelak 0137/96,0138 hrsz)

    Sok szeretettel köszöntjük Vas megyében, Magyarország nyugati kapujában. Vas megye – bár hazánk egyik legkisebb megyéje – páratlan természeti- és kulturális szépségekkel bír. Az Őrség szelíd lankái, a Ság hegy és a Kis-Somlyó szunnyadó vulkánja, az Írottkő rejtélyes völgyei, a Rába folyó vadregényes szakaszai, sejtelmes erdeink tiszta levegője mind-mind kirándulásra csábítanak. Az arborétumok és kastélykertek növénycsodái, a túraútvonalak, a falusi turizmus kínálta kikapcsolódási lehetőségek, a gyógy- és termálvizekre települt fürdők kiemelt turisztikai vonzerőt jelentenek.

    Vas megye egyik kiemelt szabadidős program lehetősége a horgászat, melyet a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége 29 tagegyesületében több mint 12.000 horgász űz évente a vasi vizeken. Szövetség jelenleg 43 vasi és 6 zalai horgászvíz halgazdálkodásra jogosultjaként 1397 hektár vízterületen tevékenykedik közhasznú – államháztartáson kívüli – civil szervezetként a Magyar Országos Horgász Szövetség tagjaként.

    Engedje meg, hogy a Répcelaki anyaggödör nevű horgászvizünket ajánljuk az Ön figyelmébe az alábbi rövid bemutatás keretében:
    A Répcelaki anyaggödör Répcelak város és az M86-os út között helyezkedik el. A leendő horgásztó a városból kivezető aszfaltos, majd kavicsos útról közelíthető meg. A horgásztó környezetét állandósult facsoportok, bokrok, cserjék veszik körül. A tó vízcseréje, vízutánpótlása szivárgás útján, talajvízáramlás következtében biztosított. A talajvíz áramlási iránya DK-i. Vízkészlete szivárgás, párolgás, csapadéktevékenységtől függően változó. A tó vízszintjét a talajvíz mozgása határozza meg. A tó átlag mélysége 1,5-2,5 m. A tóban az évtizedek alatt kialakult egy alapszintű halállomány, de halgazdálkodás még eddig nem volt. A helyi horgászok elmondása alapján a tóban keszegfélék, ezüstkárász, harcsa, csuka található.