Megye: Hajdú-Bihar

A Sebes-Körös a 19. század közepéig kiöntéseivel a Kis-sárrét láprétjeit táplálta, amelyben Körösszakál-Biharugra után terült szét, majd csak Vésztőtől vájva mélyebb utat magának. A vízszabályozáskor a mocsárvilágon keresztül egy új medret ástak a folyónak, így szárítva ki a vízjárta területeket. Ez a Kis-sárréten keresztülfutó, sok helyen teljesen egyenes vonalvezetésű mesterséges meder jelenti ma a Sebes-Körös hazai szakaszának döntő részét. Kanyargósabbá csak Szeghalom térségétől válik: innen helyenként már eredeti ágyában keresi kapcsolatát a Köröstarcsa felől délnyugati irányból érkező Kettős-Körössel.

Sokak véleménye, hogy az erőteljes tájátalakító hatások ellenére a Sebes-Körös a vízrendszer „legélőbb” folyója maradt. Kétségtelen tény, hogy a Körös-vidék élővizei közül ez a víz őrizte meg leginkább a nevében is fémjelzett „sebes” vízmozgását, ami egykor a Körösök általánosan karakteres tulajdonsága volt. Ennek megfelelően a Sebes-Körös leginkább a márna szinttáj folyója, ezt a jellemzőjét a Körösladánynál lévő duzzasztó is csak egy rövid, néhány kilométeres felvízi szakaszon képes befolyásolni.

Ez a gyorsabb, „élőbb” vízmozgás az ökoszisztémára is kedvező hatást gyakorol. A Sebes-Körösnek rendkívül fauna-gazdag a halállománya, ami a horgászatban számottevő és a természetvédelmileg jelentős fajokban egyaránt megmutatkozik. A Sebes-Körös régóta nevezetes igazi vadvízi süllőiről, balinjairól, pontyairól, márnáiról, domolykóiról, paducairól, illetve védett bucóiról, csíkhalairól. A Körösszakálnál lévő fenékgát alatt még az sem egyedi (bár ritka) eset, hogy olykor egy-egy kisebb termetű sebes-pisztráng is a horogra kerül, de volt már példa három kiló feletti példány pergetve történő fogására is a körösladányi duzzasztónál.

A Sebes-Körös – sok egyneműsége ellenére – kiváló élőhelyeket kínál a halak számára. A kettős-körösi összefolyástól Körösladányig tartó szakasz a folyó legmélyebb részét jelenti, e terület híresen sok akadót, kiváló haltanyákat vonultat fel, de a körösladányi duzzasztó felett becsatlakozó Berettyó folyó limányló torkolata szintén legendás horgászhelyszín. A duzzasztó felett néhány kilométeren meglassuló folyó Fokköz után már ismét érezteti gyors mozgását, ami a felsőbb részek felé haladva egyre markánsabbá válik. Újiráztól határozottan egy domolykós, paducos víz jellemzőit kezdi mutatni, Komáditól pedig az egyre zátonyosabb mederben surrogva siető víz sok helyen már hosszanti irányban gázolható, remek lehetőségeket biztosítva a legyezős horgászathoz is.

Ezeken a felső szakaszokon a halállomány összetétele már abszolút szinttáj-specifikussá válik, a hidakról sokszor figyelhetőek meg domolykók és paducok népes rajai. A márna és a süllő szintén gyakori, ám jobban rejtőző lakója a felsőbb részeknek, az alsóbb szakaszt jobban kedvelő fajok – mint a csuka, a harcsa, a kárász és a ponty már ritkábban fordulnak elő. A horgászok kezében gyakran kerülnek olyan kevésbé ismert fajok, mint a szilvaorrú keszeg, a sujtásos küsz, nyúldomolyó.