Kettős-Körös 0-37,26 fkm-ig ✓

A Kettős-Körös a Fekete- és Fehér-Körös találkozásával Szanazugnál kezdi útját. Nevét a Bihar-hegységben eredő két szeszélyes folyó egyesült víztömegéről kapta, amelyek 19. századi vízszabályozásokat megelőző találkozási pontja eredetileg Békésnél volt. A Körös-vidék többi élővízéhez hasonlóan ennek a folyónak is megvannak azon jellemzői, amelyek legfőbb sajátosságait adják. A Kettős-Körös esetében ez legmarkánsabb módon a folyószabályozás, illetve a Békésnél található duzzasztó hatásának együttes kontrasztjában jelenik meg.

A Kettős-Körös felső 15,5 km-es része, a Szanazugnál bő száz éve – „feljebb” – kialakított fehér- és fekete-körösi összefolyás révén teljes egészében mesterséges folyóágy, az eredetileg Gyula-Békési-Nagycsatorna névre keresztelt, kubikosok által ásott medervonulat része. Ezen az egyenes medervonalon, a szanazugi összefolyástól mért 11. folyamkilométerben található a békési duzzasztó, amely a tavasztól-őszig tartó üzemszerű duzzasztásakor a felsővíz teljes szakaszán az alsóvízi mederviszonyokhoz képest kétszeres-háromszoros szélességű vízfelületet hoz létre, aszályos nyári időszakban már-már tározószerű, állóvizű jelleget kölcsönözve a folyó ezen felső részének. A helyenként akár 120-150 méter széles vízfelület jobb parti része az ásott, duzzasztáskor 4-5 méter mély víztömeget tartó egynemű mederágy, a bal oldala pedig a hullámtéren szétterülő, csupán 0,5-2 méter mély, bokrokkal, fákkal, kiszáradt tuskósorokkal tarkított, nyáron vízinövényekkel dúsan tenyésző kiöntés.

Bár a mesterséges meder és a duzzasztóhatás együttese számos szempontból kedvezőtlenebb életteret jelent a természetes mederadottságok képest, a felvíz kiöntései jelentősen javítanak ezen az ökológiai szemponton az állóvízi környezetet kedvelő vagy ahhoz jól alkalmazkodó halfajok javára. Nyári időszakban a halak előszeretettel tartózkodnak a bal oldali kiöntéses részeken, amely a háborítatlanabb, búvóhelyben és táplálékban egyaránt bővebb viszonyoknak köszönhető. A tökleveles, sulymos, sekély vizű kiöntést különösen kedvelik a nagytestű pontyok és amurok, ám a kapitálisabb méretű halak megfogása itt bizony horgászt próbáló feladat. A felsővízi horgászsikerekben kiemelkedő a ponty, az amur és a keszegfélék fogása, a ragadozók közül leggyakoribb a süllő, a csuka és a balinzsákmány, illetve kisebb harcsák.

A békési duzzasztó egy olyan választóvonalat képez a folyón, amely mind az élettérre vonatkozóan, mind a horgászlehetőségek szempontjából meghatározó különbségekkel egy merőben más arcát tárja fel a Kettős-Körösnek. A duzzasztó közvetlen alvízi környezete – a vízlépcsők általános ismérveiből fakadóan – természetszerűleg kiváló és igen kedvelt horgászhely. A pergetők, mártogatók szinte állandó vendégek itt, zsákmányuk leggyakrabban süllő, balin, domolykó, ritkábban harcsa, csuka, míg a finomszerelékes horgászok keszegfélékre, olykor márnára, paducra számíthatnak leginkább.

Az igazi kettős-körösi hangulat azonban Békés települést elhagyva köszönti a horgászt. A folyó, a helyiek között Krisztinának nevezett élővíz-csatornai becsatlakozási pont után – az egykori fehér- és fekete-körösi összefolyás térségében – eredeti medrét veszi fel. Bár sok kanyarulatát lemetszették, a folyó megőrizte vadregényes mivoltát, jó néhány megmaradt kanyaríve megannyi ékszere a tájnak. Jóval keskenyebb, de annál változatosabb, a duzzasztási időszakban helyenként akár 7-10 méteres mélységeket is rejtő, fás partbecsúszásokkal, márgás partoldalakkal, számos kövezett kanyarívvel tarkított ágya titkai kifürkészésére csábítja a horgászt. A békési részektől – a mezőberényi és köröstarcsai részeken át – végig a Sebes-Körössel való egyesülésig számos, ígéretesebbnél-ígéretesebb folyórészlet követi egymást.